Koronavírus: 75 év felett így védenek az oltások

A koronavírus elleni oltás 87 százalékkal csökkenti a súlyos lefolyású COVID-19 kockázatát a 75 évesnél idősebb korosztályban - derült ki egy francia tanulmányból.

Fokozhatja az immunitást a Pfizer-BioNTech-vakcina második adagjának késleltetett beadatása. Részletek itt.

"Jelentős különbség, hogy a 75 évesnél idősebb beoltottak esetében nyolcszor kisebb a kórházi ellátást igénylő panaszok kialakulásának kockázata a nem beoltottakhoz képest" - emelte ki Mahmoud Zureik professzor, a tanulmányt készítő Epi-Phare szövetségi kormányzati iroda igazgatója az AFP francia hírügynökségnek. A tanulmány több mint négymillió francia idős adatain alapul. Közülük 1,4 millió 75 év felettit oltottak be tavaly december 27. és idén február 24. között COVID-19 ellen.

koronavírus, COVID-19, vakcina, védőoltás, Comirnaty, Pfizer, BioNTech
Comirnaty-vakcina második adagjával oltanak be egy női pácienst Nyíregyházán május 23-án. Fotó: MTI/Balázs Attila

Ebben az időszakban Franciaországban csak mRNS-alapú vakcina volt elérhető a vizsgált korosztály számára. A tanulmányba bevontak 92 százaléka a Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű vakcináját kapta. A beoltottakat és a be nem oltott kontrollcsoport tagjait átlagosan mintegy 40 napon át követték nyomon.

A beoltott 75-84 éves korosztályban 91 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak a koronavírus-fertőzés miatti kórházi kezelés aránya, összehasonlítva a másik csoporttal, míg a 85 év felettiek esetében 81 százalékkal. Az előzetes eredmények szerint a beoltottak esetében a COVID-19 miatti elhalálozás kockázata - hét nappal a második adag oltás beadása után - 91 százalékkal csökkent.

Koronavírus: nem mindenkinek ajánlják az AstraZeneca 2. dózisát - olvassa el korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!