A COPD korai tünetei

Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) esetén időben megkezdett kezelés nélkül a kezdetben még csak fizikai terhelés nyomán jelentkező nehézlégzés később már a kanapén ülve, olvasás vagy tévézés közben is jelentkezhet. Érdemes tehát minél hamarabb, a betegség első figyelmeztető jeleivel azonnal orvoshoz fordulni.

A COPD krónikus, nem gyógyítható betegségcsoport, amely a hörgők krónikus gyulladásával, illetve a légúti áramlás, így a légzési kapacitás fokozódó beszűkülésével jár. Elsősorban a dohányzók betegsége, de ritkábban nemdohányzóknál is előfordul. Kezdeti tüneteinek - főleg a dohányosok - gyakran nem tulajdonítanak jelentőséget, ám a panaszok fokozatosan rosszabbodnak, így előbb-utóbb orvoshoz viszik a beteget.

A COPD egyik legjellemzőbb tünete a hosszú időn keresztül fennálló köhögés
A COPD egyik legjellemzőbb tünete a hosszú időn keresztül fennálló köhögés

Életveszélyessé válhat

A COPD tünetei tehát idővel súlyosbodnak, a hörgők nyálkahártyáján zajló gyulladás pedig számos kedvezőtlen folyamatot indít el a tüdőkben, aminek következtében főleg a kis légutak beszűkülnek, a kilégzés nehezítetté válik, valamint általában tüdőtágulat is kialakul. Egyre több jel mutat arra, hogy a COPD kapcsán kialakuló gyulladás nemcsak a légutakat és a tüdőt károsítja, hanem testszerte más szervekben, szövetekben is gyulladásos reakciót idézhet elő, ami az érintett szervek működésének károsodásához vezethet.

A tüdőrákos betegek túlnyomó többsége a dohányosok közül kerül ki, sokuknál ráadásul túl későn diagnosztizálják a rosszindulatú elváltozást. Részletek itt.

Milyen tünetek figyelmeztetnek COPD-re?

  • krónikus (legalább 2 hónapja fennálló) köhögés
  • váladék felköhögése
  • légszomj, nehézlégzés
  • fáradtság, romló fizikai terhelhetőség
  • gyakori és nehezen gyógyuló légúti fertőzések
  • mellkasi szorító érzés, fájdalom

Hogyan kezelhető?

A COPD diagnózisának felállításához részletes tüdőgyógyászati vizsgálat szükséges, amely az általános kikérdezésen, fizikális vizsgálaton, tüneti pontszám megállapításán kívül kötelezően tartalmaz légzésfunkciós vizsgálatot is. A légzésfunkciós vizsgálaton észlelhető eltérések és panaszok alapján történik a betegség súlyossági besorolása, amely a kezelést is alapvetően meghatározza.

Mi a különbség a COPD és az asztma között? Részletek itt.

"A COPD nem gyógyítható, de korai stádiumban felismerve, a dohányzás elhagyása és megfelelő kezelés mellett az állapotromlás, a betegség súlyosbodása lelassítható" - hangsúlyozta dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa. A szakember hozzátette, a gyógyszeres kezelés és a légzésrehabilitáció legfontosabb célja a tüdőfunkció gyors romlásának megállítása, a betegség tüneteinek enyhítése, a fizikai erőnlét és ezáltal az életminőség javítása. A terápia sikeréhez terhelhetőségtől függően a rendszeres mozgás is hozzájárul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!