Először is érdemes megemlíteni, hogy a macskák nem különböznek túlságosan vad őseiktől. Mintegy száz évvel ezelőtt a legtöbbjük még szabadtéren élte életét, az emberrel pedig csupán azért léptek szövetségre, hogy a közös ellenségnek tartott rágcsálók formájában biztos élelemforráshoz jussanak, illetve hogy lehetőség szerint egy meleg pajtában vészelhessék át a téli hideget. Majd a városiasodásnak köszönhetően fokozatosan megváltozott az életterük, a természetes környezetet a lakások mesterséges világa váltotta fel.
Az elmúlt száz évben jelentős változásokon ment keresztül a macskák viselkedése, így mára nagyobb összhangban élnek az emberekkel, mint bármikor azelőtt. Mindemellett továbbra is élnek bennük az ősi ösztönök, amelyek változatlanul azt az üzenetet küldik számukra, hogy egyszerre számítanak ragadozónak és zsákmányállatnak. Így amikor egy ember magához öleli a cicáját, akkor ez nem sokban különbözik attól, mintha egy nagyobb ragadozó vetné rá magát a vadonban.
Teljesen megrémülhetnek
Az ölelés tehát stresszválaszt vált ki a macskából, ezáltal az állat "harcolj vagy menekülj" üzemmódba kapcsol, esetleg teljesen ledermed a félelemtől. Emiatt a szorult helyzetben kedvenceink azonnal megpróbálhatnak kiszabadulni, mi több, akár karmolhatnak, haraphatnak is védekezés közben. Ha pedig jól tolerálják a közeledést, azaz nem próbálnak kibújni a karjaink közül, akkor se feltétlenül higgyük, hogy élvezik a helyzetet. Ilyenkor ugyanis megeshet, hogy egyszerűen csak lefagynak a félelem miatt.
Összességében kijelenthető, hogy tízből kilenc macska számára kényelmetlen szituációt jelent az emberi ölelés. Ennek akadnak nyilvánvaló jelei, mint a kétségbeesett vagy kifejezetten agresszív szabadulási kísérletek, a kitágult pupillák, a mérges hangadások, vagy esetenként a totális ledermedés. Kevésbé egyértelműen, de ugyancsak az érintkezésből fakadó stresszre utalhat, ha az egyébként szobatiszta állat az alomtól távol vizel vagy székel, hasmenése van, netán elbújik valahova. Amennyiben tehát a felsorolt viselkedési tüneteket tapasztaljuk a cicán, úgy ne ölelgessük, mert ezzel csak kellemetlenséget okozunk neki.
Az ölelés helyes menete
Természetesen az is sokat számít, hogy miként közelítünk kedvencünk felé. Semmiképpen sem szerencsés, ha váratlanul, akár a semmiből felbukkanva nyúlunk érte, esetleg hirtelen rávetjük magunkat, mivel ezzel könnyen megijeszthetjük. Ehelyett engedni kell, hogy ő szabja a feltételeket. Várjuk meg, amíg magától jön oda hozzánk, hogy az ölünkbe üljön. Ezután beszéljünk hozzá, cirógassuk kicsit - sok cica kifejezetten szereti, ha az álluk alatti részen simogatjuk. Amikor a macska már nyugodtnak, boldognak tűnik, sőt akár dorombolni is kezd, akkor óvatosan megpróbálhatjuk átfonni a karjainkkal. Ha továbbra is megőrzi a nyugalmát, nyert ügyünk van. Amint azonban a stressz jeleit mutatja vagy szeretne elmenni, engedjük el, továbbá fontos, hogy sose öleljük magunkhoz túl szorosan.
Forrás: petMD
