Csak kevés kutya képes így tanulni új szavakat — tanítás nélkül is megjegyzik őket

Egyes, kivételes képességű kutyák képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy közvetlenül tanítanák őket. Elég, ha figyelik és hallják gazdáik beszélgetését.

Egy, az ELTE etológusainak közreműködésével készült tanulmány szerint a kutyák egy szűk, különösen tehetséges csoportja a gyerekekhez hasonló módon tanul. Képesek a közvetlen megszólításból és a kihallgatott beszédből egyaránt sikeresen sajátítanak el új tárgyneveket.

A kutyák "kihallgatják" az emberi beszédet

A legtöbb kutya gond nélkül megtanulja az olyan parancsszavakat, mint az „ül” vagy a „fekszik”, ám a tárgyak megnevezésének megértése csak keveseknek megy. A Gifted Word Learner (GWL, azaz tehetséges szótanuló) kutyák viszont játék közben, szinte észrevétlenül, akár száznál is több játék nevét is elsajátítják.

Egy border collie.
Kevés kutyának van ilyen tehetsége a szótanuláshoz. Fotó: Getty Images

Eredményeink azt mutatják, hogy a kihallgatott beszédből való szótanulást lehetővé tevő szociokognitív folyamatok nem kizárólag emberre jellemzőek” – mondja a vezető kutató, Dr. Shany Dror, az ELTE és a Bécsi Állatorvostudományi Egyetemek munkatársa. „Megfelelő körülmények között egyes kutyák viselkedése feltűnően hasonlít a kisgyermekekéhez.

Az első kísérletben a kutatócsoport 10 szótanuló tehetséges kutyát vizsgált két helyzetben:

  1. Közvetlen megszólítás: a gazdák két új játékot mutattak a kutyáknak, és játék közben többször is megnevezték azokat.
  2. Kihallgatott helyzet: a kutyák kívülállóként figyelték, ahogy gazdáik egy másik személlyel beszélgetnek az új játékokról, anélkül hogy közvetlenül hozzájuk szóltak volna.

Az új szavak elsajátításának teszteléséhez a kutatók a az új játékokat egy másik szobába helyezték, majd a gazdák név szerint kérték meg a kutyákat, hogy hozzák oda nekik a megfelelő tárgyat (például: „Hozd a Teddyt!”).

Az eredmények szerint mindkét helyzetben tízből hét kutya megtanulta az új neveket.

A második kísérletben a kutatók egy új kihívás elé állították a kutyákat: a gazdák először megmutatták nekik az új játékokat, majd egy vödörbe tették azokat, és csak akkor nevezték meg, amikor a kutyák már nem láthatták őket. Ez időbeli szétválasztást hozott létre a tárgy látványa és a neve hallása között, mégis a tehetséges kutyák többsége sikeresen elsajátította az új neveket.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a tehetséges szótanuló kutyák rugalmasan képesek különböző módszerekkel elsajátítani új tárgyneveket” – mondja Dr. Fugazza Claudia, az ELTE Etológia Tanszék vezető kutatója.

Ritkaságnak számítanak a tehetséges szótanuló kutyák

A tanulmány szerint a “kihallgatott” beszédből való tanulás képessége általános, fajok között megosztott szociokognitív mechanizmusokon alapulhat, nem pedig kizárólag az emberi nyelvhez kötődik.

Mindezek mellett a tehetséges szótanuló kutyák ritkaságnak számítanak, és figyelemre méltó képességeik valószínűleg az egyéni adottságok és a különleges élethelyzetek kombinációjából származnak.

Ezek a kutyák kivételes lehetőséget nyújtanak annak feltárására, hogy milyen kognitív képességek tették lehetővé az ember számára a nyelv kialakulását” – mondja Prof. Miklósi Ádám, a kutatócsoport vezetője. „De nem állítjuk, hogy minden kutya így tanul – ettől nagyon messze vagyunk.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.