Súlyos balesetet szenvedett a mentőkutyás csapat

A magyar mentőcsapat furgonját totálkárosra törte egy kamionsofőr, aki vélhetően már az ütközés előtt elhunyt a volán mögött.

Súlyos balesetet szenvedett múlt szerdán a Kutyák Határok Nélkül mentőkutyás csapat. Facebookos bejegyzésük szerint csapatvezetőjük, Leczki Sarolta, valamint csapattársuk, Kröpfl Erzsébet és hét mentőkutyájuk éppen egy ötnapos mentőkutyás tréningútról tértek haza Franciaországból, amikor autójukat letarolta egy kamion. 

A beszámoló szerint egy kamion sofőrje rosszul lett a volán mögött, majd a szemközti sávból, áttörve az elválasztó korlátot, nagy sebességgel beléjük ütközött. A mögöttük haladó második kamion sem tudott már megállni, így az is balesetet szenvedett. Csodával határos módon az autóban utazó emberek és állatok is komolyabb sérülések nélkül átvészelték a balesetet, az autójuk azonban totálkárosra tört.

A Bors online megkeresésére a csapat vezetője, Leczki Sarolta az alábbiakat nyilatkozta: az volt a szerencséjük, hogy a balesetet okozó kamion csaknem 200 méteres sávban letarolta a szalagkorlátot, mire beléjük ütközött, ez pedig kellően lelassította ahhoz, hogy a becsapódás ne legyen halálos erejű. "A mi életünket többek közt a biztonsági öv, a kutyákét pedig az mentette meg, hogy boxban utaztak. A balesetet okozó kamion sofőrje rosszul lett vezetés közben, sőt már a becsapódás előtt meghalhatott" - mondta el.

A totálkáros autó - ami Kröpfl Erzsébet saját járműve volt - elengedhetetlen eszköz a csapat munkájához és mentőkutyás hivatásukhoz, ezért gyűjtést szerveztek az új jármű megvásárlásához.

Borítófotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?