Durva törvényt hoztak a kóbor kutyák miatt Törökországban

Kötelezővé teszik az önkormányzatok számára több millió utcán kóborló eb befogását, menhelyre szállítását, továbbá a súlyos beteg vagy agresszív állatok elaltatását.

Az ankarai parlament kedd hajnalban, kétnapos heves vita után fogadta el a Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja és szövetségesei által támogatott törvényjavaslatot 275 igen szavazattal, 224 ellenében. A parlamenti szavazást megelőzően az állatvédők számos tüntetést szerveztek, külföldön is, a közösségi média felületein pedig több millióan követelték a törvényjavaslat visszavonását. A törvény élénk ellenkezést váltott ki az ellenzéki politikusok körében is, akik a döntést az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal szembeni nyomásgyakorlás eszközének tekintik.

kóbor kutyák melletti tüntetés Törökországban
Az új törvény sok állatbarátból felháborodást váltott ki Törökországban és külföldön egyaránt. Fotó: Getty Images

A törvény értelmében az önkormányzatok feladata lesz a kóbor kutyák befogása és menhelyekre szállítása, illetve az agresszív vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kutyák elaltatása. A korábbi jogszabályok csupán az ebek ivartalanítására és beoltására kötelezték az önkormányzatokat, a kutyákat ezután szabadon engedték.

A kormány becslései szerint körülbelül négymillió gazdátlan kutya kóborol Törökország utcáin és vidéki területein. Bár a legtöbbjük ártalmatlan, egyre többen gyűlnek össze falkákban, és több embert is megtámadtak. Az elmúlt két évben több mint 100 ember, köztük 50 gyermek vesztette életét kutyatámadások vagy kóbor kutyák által okozott közlekedési balesetek során – derült ki a biztonságos utcákért és az élethez való jog védelméért küzdő török egyesület júniusban közzétett jelentéséből, amelyben az összes kóbor kutya utcáról való eltávolítására szólítottak fel.

Törökországban jelenleg 322 állatmenhely működik, ezek befogadóképessége 105 ezerre tehető. Az önkormányzatok 2028-ig kapnak időt új menhelyek építésére, illetve a működő menhelyeik fejlesztésére, és kötelesek éves költségvetésük legkevesebb 0,3 százalékát állatrehabilitációra, illetve menhelyépítésre fordítani. Az állatvédők viszont arra is felhívják a figyelmet, hogy az ország menhelyi kapacitásait ismerve a helyzet könnyen kezelhetetlenné válhat, a túlzsúfoltság miatt a kutyák agresszívvá válhatnak, ami tömeges altatásokhoz vezethet.

A kormány szerint sürgősen lépni kellett

Erdogan elnök és kormánya úgy gondolja, hogy az új törvény feltétlenül szükséges a kóbor kutyák okozta problémák leküzdéséhez. „A kóbor kutyák olyan problémává váltak, amely korlátozza az emberek, különösen a gyermekek és az idősek életét, és ezt sürgősen orvosolni kell” – mondta Havva Sibel Soylemez, a kormányzó Igazság és Fejlődés párt (AKP) törvényhozója. „Az emberi élet a legértékesebb prioritásunk” – hangoztatta a politikus.

Az ellenzéki pártok mészárlási törvénynek nevezték a jogszabályt. A legnagyobb ellenzéki párt, a márciusi helyhatósági választásokon a legtöbb polgármesteri tisztséget megszerző Köztársasági Néppárt (CHP) parlamenti frakcióvezetője, Özgür Özel és a Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja (DEM) nevű kurdbarát párt bejelentette, hogy a hozzájuk tartozó polgármesterek nem fogják végrehajtani a törvényt. A CHP várhatóan az alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

A kormány kritikusai szerint a török elnök pártja arra akarja használni a törvényt, hogy növelje az ellenzéki vezetésű önkormányzatokra gyakorolt nyomást. A kóbor kutyák okozta problémák többnyire a CPH polgármesterei irányította településeken a legsúlyosabbak, és a jogszabály értelmében a törvény megsértéséért akár kétéves börtönbüntetéssel is sújthatják az illetékes önkormányzati vezetőket. „Ezzel a törvénnyel boszorkányüldözést indítanak az ellenzéki önkormányzatok ellen” – mondta Gokce Gokcen Gol CHP-s törvényhozó.

Ekrem Imamoglu, Isztambul újraválasztott ellenzéki polgármestere és Erdogan egyik legfőbb riválisa abnormális tehernek nevezte az új törvényt, amely meglátása szerint „óriási felelősséget helyez az önkormányzatokra”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású eső. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.