Noha a legtöbb ember hazánkban is kutyát vagy macskát (nekik mindenekelőtt ezt a cikkünket ajánljuk !), netán apróbb díszhalakat vagy mókuskereket pörgető apró rágcsálót szeretne választani házikedvenc gyanánt, vannak, akiknek ennél merészebb álmaik vannak. Ők jó, ha tudják, hogy mit engednek meg számukra a vonatkozó törvények és mit nem.
Oroszlánt nem lehet tartani, ocelotot esetleg
A kutyus-cicus-guppi-hörcsög-világon túl a magyar jog három kategóriába sorolja azokat az állatokat, amelyekkel az együttélés gondolata egyáltalán megfordulhat természetfilm-függő, állatkertekben vagy a vadont járva ihletet kapó honfitársaink fejében. Jogi szempontból vannak tehát különösen veszélyes, közepesen veszélyes, illetve elővigyázatosságot igénylő állatfajok.
Az első kategóriával a legegyszerűbb a helyzet: ezekről az állatokról ugyanis egészen biztosan lemondhatunk, hacsak nem vagyunk egy állatkert vagy egy cirkusz tulajdonosai. Fekete özvegy pókunk, kék cápánk, sziklapitonunk, viperafélénk, majomevő sasunk, emlősök közül pedig - ahogy ez könnyen kitalálható - orangutánunk, oroszlánunk, zsiráfunk vagy elefántunk például biztos nem lesz sem a társasházban, sem pedig tekintélyes vidéki birtokunk árnyat adó gyümölcsfái alatt. Ezeken túl pedig nem lehet tartani vagy árulni az ország őshonos növény-, illetve állatvilágára ökológiai szempontból veszélyes állatokat sem, amelyek közé többek között (a teljes lista itt megtalálható ) a kígyófejű halak, az aligátorteknős, emlősök közül pedig a kanadai hód, az amerikai rókamókus vagy a nutria is tartozik.
Innentől válik érdekesebbé a helyzet. Közepesen veszélyes állatfajok tartására ugyanis már van lehetőségünk - amennyiben a természetvédelmi hatóság megadja nekünk rá az engedélyt, amelyet nemcsak a tartás, hanem már a megvétel és/vagy az országba szállítás előtt igényelnünk kell. Ezen a módon élvezhetjük csak mindennapjaink során a kőhalfélék, a tigrispiton (és még rengeteg kígyó: teljes lista itt ), a törpekajmán, valamint egyebek mellett a kenguruk, a farkasok, a dingó, illetve a már-már házicica-méretű, többé-kevésbé hozzánk szelídíthető macskafélék, így a szervál, a karakál vagy az ocelot társaságát, de érdekes módon kecskét is csak külön engedéllyel a zsebünkben tarthatunk. Az elővigyázatosságot igénylő állatok közé pedig olyan fajták tartoznak, mint például a strucc, a méhészborz, a disznófélék és (fejben sivatagi kalandokat le-lejátszó olvasóink figyelmébe ajánlva) a tevék.
Ketrec, terrárium, kifutó kell
A vonatkozó törvény nemcsak arra hívja fel a veszélyesebb állatok tartását fontolgató emberek figyelmét, hogy az állat tartásával tilos felhagyniuk (vagyis nem hagyhatják a felelősségre vonás terhe nélkül tigrispitonjukat az árokparton), és természetesen sem egymásra, sem emberre nem uszíthatják kiskedvencüket, hanem részletesen szabályozza az adott állat tartásának tárgyi feltételeit is a terráriumok, ketrecek anyagától és méretétől akár egészen odáig, hogy ki gondozhatja az állatot (mérges pókot például csak a tartója, és ő is csak egy másik személy jelenlétében). Így például szervált vagy ocelotot teljesen zárt ketrecben vagy kifutóban, illetve csak olyan nyitott kifutóban szabad tartani, amelynek magassága legalább 3 méter, kiegészítve egy 1 m-es, 45-60 fokos szögben befelé hajló magasítással és egy szökésbiztos fedőhálóval.
Ha veszélyes állatot tartunk, akkor jól látható helyen fel kell erre hívnunk a környezetünk figyelmét (ami kiváló alkalmat teremthet mélyebb beszélgetésekre korábban elhanyagolt szomszédainkkal), ha pedig a körülmények katasztrofális összjátéka révén valahogy eltűnik az állat, akkor azonnal jelentenünk kell a természetvédelmi hatóságnál - sőt a különösen és a közepesen veszélyes állatfajok esetében a rendőrségnél is.
