Veszélyes vegyületeket tartalmaz az amerikai csapvizek közel fele

Mérgező vegyületeket találtak az Egyesült Államokban a csapvizek egész országra kiterjedő vizsgálata során - az erről szóló kormányzati kutatási összefoglaló csütörtökön jelent meg.

A szövetségi földtani intézet (US Geological Survey) tanulmánya szerint a csapvizek mintegy 45 százalékában megtalálható legalább egy az úgynevezett "örök mérgező anyagokból", vagyis perflour-alkilokból (PFA), amelyeket mesterségesen állítanak elő a legkülönfélébb ipari célokra, és mintegy 5000-féle vegyület tartozik ide. A felmérés szerint a PFA-anyagok eltérő mértékben szennyezik az ország különböző térségeinek ivóvizeit, úgy régiónként, mint településméret szerint.

A városokban a legszennyezettebb a csapvíz

A mintákat 2016 és 2021 között gyűjtötték a kutatók, többségében lakóingatlanokból, illetve néhány iskolából városi és vidéki térségekben. A kutatás kiterjedt természetvédelmi területek vízforrásaira is, mint a nemzeti parkok, olyan térségekre, amelyek nem számítanak PFA-forrásnak, valamint ipari területekre és hulladéktárolók környékére.

csapvíz
Az amerikai csapvizekről közöltek ijesztő eredményeket. Fotó: Getty Images

A minták elemzése során azt találták, hogy a csapvizek szennyezettsége leginkább a városokban jellemző, különösen az ország északkeleti tengerparti részén, a Nagy-tavak vidékén, valamint az ország központi síkvidékének nagyvárosaiban és Kalifornia egyes részein. Ugyanakkor az ország vidéki térségeiben nem találtak PFA-anyagokat a csapvizekben.

A szövetségi földtani intézet (US Geological Survey) átfogó kutatásának összefoglalója szerint első alkalommal tettek kísérletet arra, hogy az egész országra kiterjedően vizsgálják az ivóvízhálózatból nyerhető, fogyasztásra szánt vizeket. A szövetségi környezetvédelmi ügynökség (US Environmental Protection Agency) márciusban tett javaslatot arra, hogy a kormány országos szabályokat vezessen be hat PFA-anyag mennyiségére az ivóvízben. A tervezet olyan anyagokra vonatkozik, amelyek éveken át felhalmozódnak az emberi szervezetben, és a természetbe kerülve nem bomlanak le.

A PFA-k lehetséges káros egészségügyi következményei között említik, hogy daganatos és egyéb betegségekhez vezethetnek, valamint az újszülöttek egészségére is negatív hatással lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

A Dunától keletre lassanként szakadozik, csökken a felhőzet, de főként a középső harmadban maradhatnak felhősebb körzetek. Késő estig keleten néhol kialakulhat zápor, hózápor, hódarazápor. A Dunántúlon a derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet vonul fel. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!