Egyre több halálesetet okoz a hőség

Egyre több haláleset tudható be a folyamatosan megdőlő hőmérsékleti rekordoknak és a tomboló nyári hőségnek Európa-szerte – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az elmúlt 20 évben 30 százalékkal nőtt a hőség miatti halálesetek száma. Becslések szerint 2000 és 2019 között világszerte évente 489 ezer halálesetet regisztráltak, melyek a hőséggel összefüggésbe hozhatók. Ebből átlagosan 176 ezer történt Európában. A felmérésben részt vevő szinte minden országban nőtt a kánikula okozta halálesetek száma, azonban a hat WHO-régió közül az európai melegszik a leggyorsabban, a világátlagnál kétszer gyorsabban – közölte Hans Kluge, a WHO regionális igazgatója Koppenhágában.

hőség, Barcelona, esernyő, idős járókelők
Július végén – a mostani évszázadban először – 40 fok feletti hőmérsékletet mértek Barcelonában. Fotó: Getty Images

A WHO szerint a szélsőségesen magas hőmérsékletek miatt gyakoribbá válnak a krónikus betegségek és a szervezetet rendkívül megterhelő hőstressz, amely akkor következik be, amikor a test nem képes a hőmérsékletét 36-37 Celsius-fok között tartani. A szervezet egyszersmind arra figyelmeztetett, hogy az következő években ugrásszerűen emelkedni fog az extrém hőhullámok halálos áldozatainak száma.

António Guterres, az ENSZ főtitkára július végén arról beszélt, hogy a világnak alkalmazkodnia kell az éghajlati válság miatt tartósan megváltozott nyári hőmérséklethez. Erre hivatkozva szorgalmazta Kluge, hogy a kormányok és a helyi közigazgatási szervek dolgozzanak ki cselekvési terveket a hőség ellen. Hangsúlyozta: a megfelelő intézkedésekkel elkerülhetők a növekvő hőmérséklet egészségre gyakorolt negatív hatásai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?