Visszeres panaszok? (x)

Az emberi test vérellátását az érhálózat biztosítja. A szívből a verőerek (artériák) szállítják el a friss vért a szövetekhez, amelyeket így látnak el oxigénnel és tápanyagokkal. Az ily módon felhasznált vért azonban vissza kell juttatni a szívhez, ahol az felfrissül, és a körforgás kezdődik elölről. Ezt a feladatot a visszerek (vénák) látják el.

Az erekben a vér szállítását a szív pumpálása biztosítja. A visszerekben az ún. visszérbillentyűk gondoskodnak arról, hogy a vér egy irányban – a szív felé – áramoljon, és pl. álló helyzetben a lábakban ne „zuhanjon vissza” a gravitáció következtében.

A visszér betegség a lábakban alakul ki és érintheti egyrészt a felületes, vagyis a bőr alatt futó, látható vénákat, másrészt a mélyben, az izom alatt futó mély vénákat. A felületes vénák kitágulása következtében a bőr alatt kötegek alakulnak ki, mivel a visszér fala meggyengül, elveszti rugalmasságát. Ilyenkor a vér áramlását szabályozó visszérbillentyűk nem zárnak teljesen. Az áramlás lelassul, a nyomás megnő, és ezek a visszerek vastagabbá, kanyargóssá válnak. Fájdalom, feszülés jelentkezik. Ezt nevezzük a köznyelvben úgy, hogy visszérbetegség, vagy más néven varikozitás. A mély vénák elsősorban alvadékképződés (trombózis) okozta elzáródás és ezt követő hegesedés miatt károsodnak.

A visszérbetegség okozta vénás keringési elégtelenség tünetei

A visszérbetegség okozta vénás keringési elégtelenség a betegség előrehaladott szakaszában jelentkezik. Sokan azonban még ezeket a jeleket sem veszik komolyan, a betegségben szenvedők egy része csak akkor fordul orvoshoz, amikor visszérműtétre van szükség, vagy amikor a kitágult visszérben véralvadék képződik, vagyis trombózis alakul ki.

Tünetek:

  • A bőr alatt kitágult vénák láthatók
  • A láb fáradttá és nehézzé válik
  • A lábban fájdalom jelentkezhet

Cyclo 3 Fort kapszula a visszérbetegség tüneteinek enyhítésére

A visszérbetegség kialakulásának megelőzésére, a panaszok kezelésére érdemes odafigyelni, és aktívan tenni a rizikófaktorok csökkentéséért. A genetikai hajlamnak, illetve külső tényezőknek következtében azonban a betegség akkor is kialakulhat, ha a magunk erejéből mindent megtettünk a megelőzésért. A nyári melegben még intenzívebbé váló fájdalmas tünetek enyhítésére hatékony segítséget nyújthat a 3 természetes hatóanyag kombinációját tartalmazó Cyclo 3 Fort kapszula, amely összetett módon fejti ki hatását.

  • Vénás tonizáló hatásának köszönhetően frissíti a vérkeringést, segíti a véráramlást a visszerekben
  • Érvédő hatásával növeli a vénák tónusát és a kapilláris ellenállást, valamint csökkenti a kis erek falának áteresztőképességét

A vény nélkül kapható Cyclo 3 Fort kapszulában 3 aktív, orvosilag igazolt hatóanyag kombinációja található meg:

  • Ruscus aculeatus(szúrós csodabogyó)mely segíti az erek összehúzódását, fokozza a véráramlást
  • Heszperidin-metil-kalkon, csökkenti a hajszálerek áteresztőképességét
  • Aszkorbinsav(C-vitamin), növeli a hajszálerek ellenállását

Vény nélkül kapható gyógyszer.

CYC-TA-HU1607-01

Lezárás dátuma: 2016.07.06

Valeant Pharma Magyarország Kft.

1025 Bp., Csatárka út 82-84, Tel.: +36 1 345 5900

www.valeantotc.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!