Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
COVID-19: ennyivel halálosabb, mint az influenza
Több ember halt meg eddig Amerikában COVID-19-ben, mint amennyi áldozatot az elmúlt öt szezonban szedett az influenza - önt tiszta vizet a pohárba a CNN, miután Donald Trump elnök ismét téves adatokat posztolt a Twitteren. A brit statisztikai hivatal is közzétette erre vonatkozó adatait, melyek hasonló képet mutatnak.
A testünk így szenvedi meg a bezártságot
A világjárvány hivatalos, márciusi kezdete óta a leggyakrabban hangoztatott tanács, amely egyben a legjobb módja is annak, hogy elkerüljük a fertőzést: maradjunk otthon. Az ezzel járó bezártságnak azonban számos hátulütője is akad, sőt, akár betegségek kialakulásához is vezethet.
Koronavírus: közel egymillió áldozat világszerte
A világon 32 749 934 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 992 991, a gyógyultaké pedig 22 615 767 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Orbán Viktor: a betegek száma emelkedni fog
A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni - mondta szombaton a közmédiának Müller Cecília országos tisztifőorvos. Orbán Viktor miniszterelnök pedig egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban üzent: a betegek száma valószínűleg emelkedni fog, de rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon.
Koronavírus: több mint 32 millió fertőzött világszerte
A világon 32 472 766 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 987 679, a gyógyultaké pedig 22 377 620 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Koronavírus: nem sért jogot a kötelező maszkviselés
Bár korlátozza a magánélethez való jogot, mégsem sért alapjogot, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében maszkviselésre kötelezi a kormány a magyar embereket bizonyos helyzetekben - foglalt állást a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi jogvédő civil szervezet.
Koronavírus: ekkorra ugorhat meg a halottak száma
A koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon jóval erőteljesebbnek bizonyult, mint a tavaszi időszak. Egyelőre azonban csak az új fertőzöttek száma ugrott meg. A szakértők szerint viszont már nem kell sokat várnunk a halálozási arány felfutására sem.
"Csak együtt tudunk megküzdeni a járvánnyal"
Továbbra is járványügyi készültség van Magyarországon, Európában, és az egész világon. A megfelelő védekezés érdekében pedig mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, hiszen a koronavírus terjedését az általános szabályok szigorú betartásával tudjuk megfékezni - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.
Győrfi Pál bemutatja a helyes maszkhasználatot
Ahhoz, hogy Magyarországot továbbra is működésben tartsuk, bizonyos szabályokat mindannyiunknak be kell tartanunk. Ilyen a széles körben kötelező maszkviselés - mondja a napokban megjelent tájékoztató kisfilmben Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Az egészségügy így alkalmazkodik a járványhoz
A koronavírus-járvány erősödésének következtében egyre több fertőzött szorul kórházi kezelésre. A magyar egészségügy azonban készen áll a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Koronavírus: már 32 millió embert fertőzött meg
Tavaly év vége óta már több mint 32,2 millió embert fertőzött meg és 983 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 22,2 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.