WHO: példátlan fenyegetés a koronavírus

Az emberiség ellenségének nevezte az új típusú koronavírust Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. A kór már több mint 200 ezer embert fertőzött meg világszerte, az áldozatok száma pedig már a 8 ezret is meghaladja.

"Példátlan fenyegetést jelent a koronavírus . Mindez ugyanakkor példátlan lehetőség, hogy összefogjunk egy közös ellenséggel, az emberiség ellenségével szemben" - hangoztatta a WHO főigazgatója.

Mit kell tennünk?

Mint mondta, a legfontosabb, hogy minden ország átfogó intézkedéseket kell vezessen be, hogy megakadályozzák a koronavírus további terjedését, és meg kell próbálni lenyomozni a fertőzés útját. "Ha nem teszik ezt, a fertőzési láncolatok alacsonyabb szinten tovább folytatódnak, és egyszerre csak ismét felbukkannak, amint a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket feloldják" - hangsúlyozta. A tesztelési és nyomkövetési stratégiának kell elsőbbséget élveznie minden országban - tette hozzá.

A koronavírus elleni esetleges gyógymódok és oltóanyagok kidolgozásának felgyorsítására a WHO és partnerszervezetei egy több országot átfogó tanulmányon dolgoznak az eddig még nem kipróbált kezelések elemzése és összehasonlítása érdekében.

koronavírus, koronavírus Európa, koronavírus-járvány, koronavírus óvintézkedés, koronavírus WHO, Egészségügyi Világszervezet
Szájmaszkot viselő utasok a londoni metrón. Fotó: Getty Images

Nagy bajt okoz a járvány

Koronavírus: nem áll le a magyar élelmiszeripar - kattintson!

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint koronavírus-járvány világszerte 24,7 millió munkahely megszűnéséhez vezethet, ha a kormányok nem lépnek fel összehangoltan a járvány gazdasági kihatásaival szemben. De ha sikerül nagyszabású munkahelyvédelmi, gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő intézkedéseket végrehajtani, akkor a munkanélküliek száma "mindössze" 5,3 millióval gyarapíthatja a globálisan tavaly nyilvántartott 188 millió munkanélküli számát. Összehasonlításképpen megjegyezték, hogy a 2008-as gazdasági világválság következtében 22 millióval emelkedett a munkanélküliek száma.

Korlátozzák a gyógyszervásárlást

A koronavírus okozta helyzet miatt az emberek nemcsak az élelmiszerboltokat rohanták meg pánikszerűen, hanem a gyógyszertárakat is. Épp ezért Svájcban már korlátozták, hogy bizonyos gyógyszerekből egy ember mennyit vehet egyszerre. A kormányzat utasítása szerint már csak fejenként egy dobozt lehet vásárolni a vényköteles gyógyszerekből, illetve aszpirinből, paracetamolból, köhögéscsillapítókból, ibuprofenből és diclofenacból is. Különleges szabályozás vonatkozik azonban a krónikus betegségebken szenvedőkre: ők kivételt képeznek, és orvosi vénnyel két hónapra elegendő gyógyszert szerezhetnek be.

Nem viccből mondják, hogy maradjunk otthon, vegyük sokkal komolyabban! Olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét a témával kapcsolatban!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra