Újraélesztésnél elég a szívmasszázs is!

Szívinfarktus esetén a szívmasszázs egyedül alkalmazva legalább olyan hatékony, mint a komplex újraélesztés, mely a befúvásos lélegeztetést is tartalmazza, ráadásul az önkéntesek is "szívesebben" nyúlnak a beteghez, ha egyszerűbb beavatkozással menthetnek életet - állítja egy tanulmány, mely a New England Journal of Medicine-ben jelent meg.

A cikk alapját egy kutatás szolgáltatta, melynél olyan egészségügyi képzést nem kapó szemtanúk reakcióit elemezték, akiket az újraélesztés során telefonon irányított egy egészségügyi dolgozó. A beavatkozás egyszerűsítése a befúvás elhagyásával az újraélesztés nagyobb hajlandóságához vezetett. Ráadásul, a komplex újraélesztések sikerességétől alig egy százalékban tért el az egyszerűsített technika sikeressége. 1941 újraélesztést vizsgáltak meg, ebből 981 esetben csak mellkasi kompresszió történt. Ez utóbbiban 12,5 százalékos volt a túlélési arány, míg a komplett technikánál 11 százalék. Svéd kutatók pedig a 30 napos túlélést vizsgálták, a mellkasi kompressziónál 8,7 százalék volt az arány, míg a komplett újraélesztésnél 7 százalék.

Újraélesztés a Bee Gees ritmusáraDr. Thomas Rea, a cikk vezető szerzője, a Seattle-i Közegészségtan Sürgősségi Szolgáltatások Részlegének vezetője szerint az újraélesztés legnagyobb gátja eddig az volt, hogy meg sem próbálták, egyszerűen azért, mert a "szemlélők" túl bonyolultnak ítélték az eljárást. Annak ellenére, hogy a beavatkozás nagymértékben javítja a túlélési esélyt, a rászorulók közül csak minden harmadik ember kapja meg az ellátást; a folyamat egyszerűsítése javíthat az arányon. "A befújás amúgy is nehéz technika, különösen annak, aki ebben nem járatos, vagy nem alkalmazza rendszeresen" - teszi hozzá dr. Rea.

Dr. Dana Peres Edelson, a Chicagói Orvosi Központ munkatársa szintén nem alkalmaz befúvásos (Amerikában szájból-szájba, az európai ajánlások szerint inkább szájból orrba történő) lélegeztetést. Javaslata szerint ha valaki lát egy ilyen esetet, azonnal hívni kell a mentőket, majd meg kell kezdeni a mellkasi kompressziót. Ez utóbbiban a sürgősségi vonal másik végén lévő munkatárs segíthet, tanácsot adva, hova kell a kezeket helyezni. Ha valaki más is jelen van, akkor ő hívja a mentőket. Az ajánlás szerint a legfontosabb a szívmasszázs: keményen és gyorsan kell végezni, nem szabad abbahagyni, de ha mégis muszáj, a szünet idejét olyan rövidre kell venni, amennyire lehet.

A megállapítások csak a laikus segítségnyújtókra érvényesek, nem pedig a sürgősségis dolgozókra, illetve azokra, akik járatosak a technikában. Ráadásul néha szükséges a lélegeztetés is, például gyermekek esetén, vagy olyan esetben, ahol a rosszullétet légúti akadály idézte elő. Mindazonáltal (Rea és Edelson ajánlása szerint) a rutinnal nem rendelkezők koncentráljanak inkább a mellkasi kompresszióra.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.