Tömegeket vonz a fővárosba az ünnepi hétvége

Megtelhet a főváros turistákkal az ünnepi hétvégén, de utána is fontos cél marad Budapest idegenforgalmának fellendítése - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. A szakemberek mindeközben a koronavírus-járvány újabb hullámának berobbanásától tartanak a tömegrendezvény kapcsán.

Oltatlan gyerekkel indulnánk útnak? Néhány kérdést érdemes feltennünk magunknak - mutatjuk!

Bár az adatok szerint a szálláshelyek kihasználtsága Magyarországon magasabb, mint a környező államokban, a fővárosi turizmus még mindig bajban van, ennek elsődleges oka pedig a külföldiek elmaradása. Erre a nyárra a budapesti szálláshelyek hatoda ki sem nyitott, de az elérhető szállások telítettsége még így is mindössze 30 százalékos - ezzel szemben vidéken a szobák 70 százalékát már elfoglalták a vendégek.

ünneplés, koronavírus
A turizmusnak jót tehet a rendezvénysorozat, a járványügyi szakemberek viszont aggódnak. Fotó: illusztráció, Getty Images

A Magyar Turisztikai Ügynökség abban bízik, hogy a belföldi vendégek még megmenthetik a főváros idegenforgalmát, és ebben kulcsszerepet játszhat majd a nagyszabású állami ünnepség. Guller Zoltán elmondása szerint a kormány már régóta tervezte egy több napos ünnepség megtartását az államalapítás tiszteletére, és ennek a járvány enyhülésével el is érkezett az ideje. A rendezvények hírére csaknem 40 százalékkal nőtt az előzetes szobafoglalások száma - jelezte Guller.

Ebből még baj lehet

Az idegenforgalom összeroppanásának elkerülése valóban fontos, a járványügyi szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy az augusztus 20-ai rendezvénysorozatokkal gyakorlatilag "megágyazunk" a koronavírus-járvány negyedik hullámának. A Népszavának nyilatkozó virológusok úgy vélik, hogy sokan túlságosan optimisták azt látva, hogy bár egyre több szomszédunknál és más európai országokban is dinamikusan terjed a koronavírus delta variánsa, Magyarországon nem következett be újabb fellángolás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is fog: jelenleg csak nagyon csekély az esélyünk arra, hogy megússzuk negyedik hullám nélkül.

A lap úgy fogalmazott, hogy ha a kormányzat javaslatot kért volna a járványügyi szakemberektől az emberek védelmére, semmiképpen sem lett volna ajánlásaik között egy maszk és távolság nélküli tömegrendezvény megszervezése. Arra egyébként már Rusvai Miklós virológus is figyelmeztetett korábban , hogy az új koronavírus-fertőzöttek számának növekedése már az augusztus 20-ai ünnepség után megindul, de jelentősen feltornázhatja a számokat az iskolakezdés, az eukarisztikus világkongresszus és a vadászati világkiállítás is. Egyes szakértők szerint bizonyos helyeken már most indokolt lenne újra kötelezővé tenni a maszkviselést, illetve a védettségi igazolványhoz kötött beléptetést sem ártana visszavezetni.

Vissza kellene hozni a védettségi igazolvány használatát Magyarországon a MOK elnöke szerint. A részleteket olvassa el itt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!