Tetőket bontott meg az erős szél vasárnap

Az ország több pontján fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél.

Fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél az ország több térségében, főként a Nyugat-Dunántúlon és az ország északkeleti csücskében- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A katasztrófavédelem szakembereit többek között az alábbi esetekhez vezényelték ki:

  • Vas, Veszprém, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében főleg utakra dőlt fák nehezítették meg a közlekedést, helyenként villanyoszlop tört el, vezetékek szakadtak le és háztetőket bontott meg a szél. Vas vármegyében útra dőlt fának ütközött egy személyautó Csákánydoroszló közelében, a 8-as főút 170-es kilométerénél. Szombathelyen, Sárváron és Kenyeriben is fákat döntött ki a viharos szél. Bozsokon a malom tetejére borult, összetört két napelemet és egy telefonvezetéket is leszakított egy nagy fa.
  • Zala vármegyében, Vonyarcvashegy térségében kétszer is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak, hogy eltávolítsák a sínekről a vasúti forgalmat akadályozó fákat.
  • Veszprém vármegyében a 71-es főútra rádőlt egy nagy fenyőfa a badacsonyörsi kempingnél, a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók láncfűrésszel darabolták fel és távolították el a fát. Badacsonyban, a Rizling soron a viharos szél félig letépte egy büfé ponyva előtetejét, Révfülön pedig egy családi ház teraszáról bontotta le a műanyag palatetőt - közölték.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is kidőlt fákat daraboltak szét a tűzoltók láncfűrésszel Boldogkőváralján, valamint a Hidasnémeti és Gönc, illetve a Szemere és Buzita közötti úton. Cigándon egy családi ház zsindelyezett tetőszerkezetét bontotta meg, Mezőkövesden pedig egy családi ház udvarán két fenyőfát is kifordított a földből a szél - ismertette az OKF.

Borítófotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!