"Soha nem mondtam ilyeneket!" – Visszaéltek Karikó Katalin nevével

A Nobel-díjas tudós közleményében leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.

Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben – írja Karikó Katalin, kitérve arra, hogy a személyét érintő legújabb jogsértésre, a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas szövegre és fotókra a barátai és ismerősei hívták fel a figyelmét a napokban.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Szerinte az eset büntetőjogi kategória

A kutató hangsúlyozta, hogy az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított. Úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is. "Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek és megteszik a szükséges lépéseket!" – hangsúlyozta.

Karikó Katalin közleményében arra kér mindenkit, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék. "A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!" – zárta sorait a Nobel-díjas kutató.

Korábban is történt már hasonló eset Karikó Katalinnal. Arról akkor itt számoltunk be. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.