Sertésvásárra csapott le a Nébih

Helyszíni ellenőrzést tartottak múlt hétvégén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy dunaföldvári állatvásáron. A vizsgálat 104 állatból 100 esetében mutatott ki problémákat.

Az afrikai sertéspestis jelentette fenyegetés kapcsán nemcsak a biológiai védekezés, hanem a házi sertések szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírások betartása is kiemelten fontos. Az állattartók csak így óvhatják meg a hazai sertéseket a fertőzéstől - figyelmeztet közleményében a hatóság. A Nébih éppen ezért vizsgálta a Tolna megyei vásáron eladásra szánt sertések állategészségügyi státuszát és kötelező kísérődokumentumait.

Öt állattartó összesen 104 sertésének dokumentumait ellenőrizték. Végeredményben az ellenőrök megállapították, hogy a 104-ből 100 sertés jelöletlen volt, ami már önmagában is sérti a jogszabályi előírásokat, hiszen így nem igazolható az állatok eredete. Mi több, a gazdák a sertések állategészségügyi állapotát sem tudták igazolni. A hatóság a jelöletlen állatokat a helyszínen megjelölte, elrendelte azok elkülönítését, illetve korlátozást szabott ki a forgalomba hozatalukra.

Az eladásra szánt sertések többsége nem rendelkezett érvényes papírokkal
Az eladásra szánt sertések többsége nem rendelkezett érvényes papírokkal. Fotó: Nébih

Emberre nem veszélyes

Mint az a Nébih honlapján olvasható, az afrikai sertéspestis járványa a vírus Afrikából Grúziába történő behurcolásával kezdődött 2007-ben, onnan terjedt tovább. A betegség 2018 tavaszáig egyáltalán nem fordult elő Magyarországon, és azóta is csupán a vaddisznóállományban mutatták ki a jelenlétét.

A hatóság leszögezi, hogy a Magyarországon nevelt sertésekből származó sertéshús és az abból készült termékek is biztonsággal fogyaszthatóak. Az fertőzés csak a házi sertéseket és a vaddisznókat támadja meg, emberre semmilyen veszélyt nem jelent. Fontos ugyanakkor, hogy ha valaki erdőben túrázva elhullott vagy betegnek látszó vaddisznóval találkozik, akkor azt jelentse be a Nébih zöldszámán (06-80/263-244), a terület gondozójának, a hatósági állatorvosnak, a járási hivatalnak vagy akár a település önkormányzatának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.