Kiesett az ablakon, rendőrök mentették meg egy kispesti tinédzser életét

Járőrök kezdték meg egy 17 éves fiatal újraélesztését egy kispesti lakótelepen, és mentették meg ezáltal az életét. A fiú az egyik tízemeletes lakóház egyik ablakából eshetett ki.

Az eset még február végén történt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azonban pénteken osztott meg róla részleteket Facebook-oldalán. Mint azt a posztban olvasható, a XVIII. és XIX. kerületi járőrök bejelentés nyomán siettek a helyszínre. Ott aztán egy erősen vérző, súlyosan sérült fiatalt találtak a járdán fekve. A szemtanú, aki a rendőrséget értesítette, nem látta a történteket, csupán egy nagy puffanást hallott. A fiú a társasház egyik ablakából eshetett ki.

A járőrök azonnal megkezdték az elsősegélynyújtást. A helyzet azonban hamar válságosra fordult, mert a fiú légzése leállt. Az egyenruhások először biztosították a légutakat, majd megkezdték a mellkaskompressziót. Az újraélesztés végül sikerrel járt, a beteg ismét önállóan kezdett lélegezni. Hamarosan megérkeztek a helyszínre a mentőszolgálat munkatársai is, akik állapota stabilizálást követően rögtön kórházba szállították a sérültet.

A fiatal fiú jelentős részben a rendőrök gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően maradt életben. A BRFK Barkasz Patrik r. törzsőrmestert és Kovács Jácint r. törzszászlóst az életmentés során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!