Rászorulók covidsegélyét kaszinózta el egy férfi

Apránként visszafizetné a pénzt az a japán férfi, akinek tévedésből egy város összes rászorulójának covidsegélyét átutalták. A férfi a pénzt rögtön elkaszinózta.

A hatóságok Jamagucsi prefektúrában, Abu városban véletlenül egyetlen személynek utalták azt a családonként 100 ezer, együttesen 46,3 millió jent (átszámítva mintegy 130 millió forint), amelyet 463 szerény jövedelmű háztartás megsegítésére szántak a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Szerdán került nyilvánosságra, hogy a kedvezményezett, egy meg nem nevezett 24 éves férfi hajlandó visszafizetni a tévedésből kapott pénzt, de csak kis részletekben tudja megtenni, mert a hatalmas összeget sietve eljátszotta online szerencsejátékokon.

Egy teljes város covidsegélyét eljátszotta egy japán férfi az interneten. Fotó: Getty Images

Miután többszöri felszólítás ellenére sem utalta vissza a törvénytelenül eltett pénzt, a város önkormányzata beperelte, követelve a kár és a perköltségek megtérítését, emellett bűnvádi feljelentést is terveznek ellene. A férfi ügyvédje hétfőn még azt mondta, hogy szerinte ügyfele aligha lesz képes visszaadni a hatalmas összeget.

Hanada Norihiko polgármester meglepetését fejezte ki, hogy a fiatalember már elkaszinózta a pénzt, és a pénzügyi tranzakciók vizsgálatát követeli, hogy kiderüljön, valóban elúszott-e a város szegényeinek szánt segély. A polgármester most örömét fejezte ki, hogy változott a figyelmetlenségből gazdaggá tett férfi hozzáállása, de - mint mondta - a feljelentést nem vonják vissza, és reméli, hogy a felperes a bíróság előtt elmondja az igazságot. A polgármester azt mondta, hogy megbocsáthatatlan, ha tényleg elkaszinózta a segélyeket.

A játékfüggőség több okkal is magyarázható. Alapvetően stresszhatások előzhetik meg a kialakulást, de genetikai tényezők is szerepet játszhatnak benne. Minderről bővebben olvashat Betegségek A-Z rovatunk vonatkozó betegségleírásában .

Az önkormányzat egy figyelmetlen alkalmazottja tévedésből a segélyezettek névsorának elején szereplő személy nevére utalta át április 6-án a teljes összeget, amely két nappal később már meg is jelent a fiatal férfi számláján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Sokak által szedett koleszterincsökkentőket vizsgáltak: ezek a valós mellékhatás-kockázatok
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
hospice
Mire gondolnak legtöbben a haláluk előtt? – Ezek a leggyakoribb utolsó mondatok
cukorbeteg diéta
Vércukorbarát kenyerek: ezeket ajánlja a dietetikus – Nem csak a kenyér fajtája fontos
mozgás
Nem úszás, nem gyaloglás - 60 felett ez a típusú mozgás a legjobb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Késő estére feloszlanak a gomolyfelhők, nagyobb területen kiderül az ég. Az éjszaka második felében nyugat felől növekszik, nyugaton vastagszik a fátyolfelhőzet. Emellett északkeleten köd is képződik. Csapadék nem valószínű. A délkeletire, délire forduló szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul. A hidegfront levonult, legfeljebb a lecsengését érezhetjük. Szervezetünk azonban ilyenkor is reagálhat még a légnyomás-emelkedésre, a szeles időre és a hőmérséklet-változásra.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mi okozhat prosztatarákot? Teszteld a tudásod! A prosztatához több betegség is kapcsolódik, mind közül a legveszélyesebb a prosztatarák. Kvízünkből sok lényeges információt megtudhatsz erről a főleg az idősebb férfiakat veszélyeztető, rosszindulatú elváltozásról.
kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!