Petíció az egészségügy megmentéséért

Az egészségügy rendbetételéért, az erre a célra fordított közkiadások megemeléséért indított online petíciót a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz).

"Egyetértek azzal, hogy a minőségi betegellátás, a betegbiztonság kialakítása, és a korrupció nélküli egészségügy megteremtése érdekében a mindenkori magyar kormány Nemzeti Ügyként kezelje az egészségügyet, és ennek részeként az egészségügyre fordított közkiadásokat a bruttó hazai termék (GDP) minimum 2 százalékával emelje 3 éven belül." Így szól a Reszasz petíciója, amit a cikk megjelenéséig már tízezren aláírtak.

Közismert, hogy Magyarország nemcsak az Európai Unió, hanem még a Visegrádi Négyek átlagához képest is igen keveset fordít GDP arányosan az államilag finanszírozott egészségügyre – írja a felhívás indoklásában a szervezet. Elemzők szerint a magyar egészségügyi ellátórendszerből éves szinten legalább 600 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az ágazat ismét a fejlődés útjára léphessen. Célunk, hogy jelen petíciónkkal felhívjuk a magyar emberek és a magyar kormány figyelmét erre a problémára, és ezáltal napirendre kerüljön a GDP arányos ráfordítás felzárkóztatása már a jövő évi költségvetés megvitatásakor is - írják. A petícióhoz csatlakozhat a Reszasz honlapján:

Petíció az egészségügyért

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.