November óta nem kapnak pénzt a gyógyszertárak, komoly válság lehet belőle

Akár az országos ellátási rendszer is veszélybe kerülhet, a gyógyszertárak ugyanis hetek óta nem kapják meg a gyógyszertámogatások összegét, amelyet korábban hetente utalt nekik a NEAK.

„Hamar túlnőhet a patikák pénzügyi gondjain az, hogy hetek óta nem fizet nekik az állam” – olvasható a Népszava cikkében. A lapnak egy közepes méretű Bács-Kiskun megyei gyógyszertár tulajdonosa azt mondta, a likviditási nehézségekkel küszködő patikáknak óriási gondot okoz, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) november óta nem utalja a gyógyszertámogatásokat, vagyis a betegeknek már kiadott orvosságok után járó árkiegészítéseket. „Ahol nincs tartalék – és sok ilyen gyógyszertár van –, ott alig várják az elszámolást, hiszen az az összeg a fedezete az újabb rendelésének” – fogalmazott.

ideges gyógyszerész a fejét fogja
A gyógyszertárak hetek óta nem kapják meg a gyógyszertámogatások összegét, amelyet korábban hetente utalt nekik a NEAK. Fotó (illusztráció): Getty Images

Korábban hetente kapták meg a pénzt

Az információk szerint a NEAK – állítólag csak átmenetileg, de – felfüggesztette a tb-támogatott gyógyszerek utáni, heti kifizetést, a tehát patikák hetek óta hitelezik ezt az összeget. Egy budai gyógyszertár tulajdonosa úgy kommentálta a helyzetet: mivel nem lehet tudni, hogy ez a helyzet meddig tart, jelenleg nem mernek nagyobb értékű gyógyszereket rendelni, azok árát ugyanis nem tudnák hosszan hitelezni.

Van például olyan koleszterinszint-csökkentő gyógyszer, amely 803 ezer forintos áron szerezhető be, a beteg azonban 300 forintos térítési díjt fizet érte. „A többit a gyógyszertár állja, amíg a NEAK-kal el nem számolnak” – írta a Népszava. De hasonló a helyzet a hormonterápiákkal és egyes rákgyógyszerekel is.

Nincs miből feltölteni a készleteket

Egy kistelepülésen üzemelő, pénztartalék nélküli gyógyszertár tulajdonosa arról számolt be, hogy az ünnepek előtt nagyon sokan váltják ki előre a három hónapra felírt gyógyszereket. A patika polcai tehát gyorsan ürülnek, ám nincs miből feltölteni a készleteket.

Kifeszítve dolgozunk, mert jelen pillanatban a nagykereskedők finanszíroznak egy tetemes kórházi gyógyszeradósságot is, de abban bízom, hogy legkésőbb kedden a gyógyszertárak ki tudják fizetni a tartozásaikat, és addig természetesen a gyógyszerellátás biztonsága érdekében szállítunk a patikáknak. Utolsó információm, hogy hétfőn a NEAK utalhatja az elmaradt gyógyszertámogatást” – mondta el Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. gyógyszer nagykereskedelmi vállalat vezérigazgatója.

A Népszava egyébként megkérdezte a Belügyminisztériumot arról, hogy mikorra állhat helyre a gyógyszertárak finanszírozása. Választ azonban egyelőre nem kaptak.

Egyre kritikusabb probléma a kórházak eladósodottsága – már több mint 120 milliárddal tartoznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!