Szívroham: nem vette komolyan a jeleket, tragédia lett belőle

A fiatal családapa már a reggeli órákban is gyomortáji fájdalomról panaszkodott, de nem gondolta, hogy komoly a baj.

Szívroham nem csak stressz hatására vagy sportolás közben, hanem az otthon nyugalmában is felléphet. Bár hirtelen is jelentkezhet, sokszor már jóval korábban okozhat tüneteket. Ha ezeket komolyan vesszük, az akár életmentő is lehet – hívta fel a figyelmet Facebook posztjában egy napokban történt eset kapcsán az Országos Mentőszolgálat.

Több mint másfél órán keresztül küzdöttek egy 40 év körüli férfi életéért az egyik budapesti lépcsőházban, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni. A fiatal családapa már a reggeli órákban is gyomortáji fájdalomról panaszkodott, de nem gondolta, hogy komoly a baj. A fájdalom azonban napközben egyre erősödött, így délután ismét megemlítette feleségének, hogy nem érzi jól magát és már levegőt is nehezebben kap. Az aggódó asszony hosszas kérlelésére végül családostól indultak el a kórházba, ám a földszintre érve a férfi összeesett, ezért mentőt hívtak. A rémült nő, még a hordozóban levő csecsemőjének hangos sírása ellenére sem esett pánikba és végig pontosan követte a mentésirányító utasításait. Miután kiderült, hogy a beteg nem lélegzik, a telefonon kapott instrukciók alapján megkezdte férje újraélesztését. A perceken belül kiérkező mentők emelt szinten folytatták az ellátást, de a férfi életét nem sikerült megmenteni.

A mentők az eset kapcsán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem csak stressz hatására, munkában, sportolás vagy mozgás során, hanem akár otthoni pihenés alatt is kialakulhat szívinfarktus. Bár hirtelen is jelentkezhet, sokszor órákkal, napokkal vagy már hetekkel korábban figyelmeztető jelek alakulnak ki, amik felismerése életmentő lehet.

Ha ezeket tapasztalod, kérj segítséget, vagy hívj mentőt:

-        Nyomásérzés a mellkas közepén, esetleg furcsa teltségérzés, vagy szorító mellkasi fájdalom, ami több percen keresztül fennáll

-        Kisugárzó fájdalom a mellkasból a váll, a kar, a hát vagy akár a fogak, állkapocs irányába

-        Egyre sűrűsödő mellkasi fájdalmak

-        Folyamatosan fennálló fájdalom a has felső részén

-        Légszomj

-        Izzadás

-        Megsemmisülés érzés

-        Ájulás

-        Hányinger, hányás

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!