Mégsem lesz ingyen az életmentés a tb-adósoknak

HáziPatika

Eddig úgy volt, hogy a tajszámukat elvesztők legalább a sürgősségi ellátást még megkaphatják ingyen, most azonban ez is változott.

Mutatjuk mennyi tb-potyautas lehet az országban egy júliusi becslés szerint. Részletek itt.

"A sürgősségi ellátásért is fizetniük kell azoknak, akik július után hathavi tb-tartozást halmoznak fel" - hívta fel a figyelmet Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szerdán az IME szaklap konferenciáján, melyről a Népszava számolt be. Mint azt korábban megírtuk, július 1-jén indult az a rendszer, amely szerint azoknak, akik nem fizetnek egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot, ezáltal pedig félévnyi elmaradást halmoznak fel, többé nem jár az ingyenes orvosi ellátás.

Elég utólag rendezni a számlát

A bevezetéskor azonban még az volt a szabály, hogy a sürgősségi ellátásra mindez nem vonatkozik, csak a tervezhető beavatkozásokat tagadhatják meg addig a betegektől, amíg előre ki nem fizetik azt. A konferencián azonban kiderült, az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus végén kiadott egy rendeletet, miszerint a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes tajszáma.

Életmentő beavatkozásokkor elég utólag rendezni a számlát. Fotó: Getty Images
Életmentő beavatkozásokkor elég utólag rendezni a számlát. Fotó: Getty Images

Mint a lap megjegyzi, annyi könnyítést ad a szabályozás erre az esetre, hogy nem kell előre, elég utólag rendezni a számlát. "Az ellátásért a kórházak annyi pénzt kérhetnek, amennyit a NEAK-tól kapnának, de maximum 750 ezer forintot" - tudatta a főigazgató, hozzátéve: a beavatkozás költsége mellett az elmaradt járulékokat is rendezniük kell az érintetteknek.

Nekik továbbra sem kell fizetniük

Nem mindenkire vonatkozik a rendelet, vannak kivételek is. A diákoknak, nyugdíjasoknak, GYED-ben, GYES-ben, GYET-ben részesülőknek, a hajléktalanoknak és a szociálisan rászorulóknak alanyi jogon jár az ellátás, azaz nem kell fizetniük. Azoknak viszont, akiknek nincs állása és nem fizetik maguk után a járulékot, melynek havi összege idén 7710 forint, komoly gondokkal kell szembenézniük egy esetleges megbetegedés idején.

Meghalhat, ha nem fizet

A cikkben összegyűjtötték azokat a sürgősségi ellátás körébe tartozó eseteket, melyeknél ha a beteg nem kap időben segítséget, néhány perc vagy óra alatt visszafordíthatatlan károsodást szenvedhet vagy akár meg is halhat:

  • baleseti sérülések;
  • mérgezések;
  • szív- és érrendszeri, agyi- keringési zavarok;
  • hőártalmak;
  • áramütések;
  • vízi balesetek;
  • akut hasi katasztrófák stb.

Beláthatatlan következmények

Mivel az ellátás előtt kötelesek a beteget vagy családtagját tájékoztatni a várható költségekről, ez a lap által megkérdezett szakértők szerint beláthatatlan következményekkel járhat, mivel az is előfordulhat, valaki azért nem kéri majd az ellátást, mert tudja, arra neki nem telik. A Magyar Orvosi Kamara e veszélyekre már tavaly év végén figyelmeztetett: szélsőséges helyzeteket idézhet elő és veszélyeztetheti a gyógyítás folyamatosságát, ha a tisztázatlan jogviszony miatt az egészségügyi dolgozók kénytelenek megtagadni az ellátást. Azt maga Kiss Zsolt is elismerte, a változás nehéz helyzet elé állítja majd a szolgáltatókat, hiszen fel kell készülniük arra, hogy a barna tajszámú páciensek ellátását semmilyen formában nem számolhatják el az egészségbiztosító felé.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon gyengén felhős, másutt változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag