Ma rendezik meg a Föld óráját

20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára.

A Föld órája kezdeményezés, amelyhez tavaly már több mint 190 ország csatlakozott, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy a klímaváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét  - közölte a WWF Magyarország. 

A természeti értékeink és éghajlantunk védelmére szombaton szervezett szimbolikus akció alkalmából este fél kilenctől egy órára világszerte lekapcsolják a híres épületek, nevezetességek díszkivilágítását. A Föld órája akcióhoz magánszemélyek és települések is csatlakozhatnak.    

Föld órája
A sötétségbe borult Parthenón Athénban 2023. március 25-én. Fotó: Getty Images

"Az emberi tevékenység következtében természeti kincseink súlyos mértékben és gyorsuló ütemben pusztulnak, és a negatív tendencia megállításáért nemcsak a magánszemélyeknek kell tenniük, sokkal nagyobb felelősség terheli a vállalatokat és a kormányokat" - idézi a közlemény Fehér Zoltánt, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetőjét. Hozzátette: sok résztvevő esetén nyomást lehet gyakorolni a politikai és üzleti döntéshozókra, és ezzel rendszerszintű változtatásokat lehet elérni.    

Idén Budapest mellett olyan Magyarországi települések is csatlakoznak a Föld órájához, mint például Sátoraljaújhely, Hatvan, Szeged, Pécs vagy Hajdúszoboszló, világszerte pedig többek között olyan nevezetességek sötétülnek el egy órára, mint a párizsi Eiffel-torony, a sydney-i Operaház, a New York-i Empire State Building vagy a római Colosseum.      

A szombati Föld órája alkalmából a WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy egy hozzá közel álló tevékenységgel vegyen részt a kezdeményezésben. Az idei akcióra egyéni vállalással a www.foldoraja.hu weboldalon lehet regisztrálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!