Különös hatása lehet a maszkviselésnek

Egy Kínában végzett, friss kutatás szerint a maszkok hordása etikusabb viselkedésre is készteti az embereket.

A 2020 elején kitört koronavírus-járvány első hónapjaiban világszerte mindenkinek meg kellett barátkoznia a maszkviseléssel, ez volt ugyanis az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a pandémia lassításának. Egyesek könnyen alkalmazkodtak az új helyzethez, mások viszont nehezen szokták meg, hogy a közösségi terekben el kell takarniuk az arcukat. Az MIT tudósai egy friss tanulmányban azt is megállapították: a maszkviselés befolyásolhatja az emberek viselkedését.

Erkölcsösebbek, akik maszkot hordanak?

Kínában a maszkok erkölcsi szimbólumként funkcionálnak, sokak szerint erősíthetik a társadalmi normáknak való megfelelést – mondta Jackson Lu, az MIT Sloan School of Management docense, a tanulmány társszerzője. A kutatók ugyanakkor teszteltek egy másik hipotézist is, mely szerint a maszkviselés miatt kevésbé felismerhetőek az emberek, ami miatt többen felbátorodhatnak, és részt vehetnek olyan deviáns viselkedésekben, mint például a különböző szabálysértések vagy bűncselekmények. 

maszk, maszkviselés
A maszkot viselő emberek összességében is szabálykövetőbbek. Fotó: Getty Images

Ehhez összesen 10 különálló kutatást végeztek el az ország számos nagyvárosában. Egy tanulmányban például elemezték a közlekedési kamera felvételeit egy kereszteződésről, és azt találták, hogy a maszkot viselő gyalogosok és kerékpárosok kisebb arányban követnek el közlekedési kihágásokat, kevésbé jellemző rájuk például, hogy áthajtanak a piroson.

Természetesen előfordulhat, hogy a maszkot választó emberek összességében óvatosabbak, mint a maszk nélküliek, és ez az óvatosság a maszkviselésben is megnyilvánul. A köztéri kamerák elemzései szerint ugyanakkor a maszkot hordó emberek az olyan, személyi épséget nem kockáztató dolgokban is szabálykövetőbbek voltak, mint például a kerékpár lezárása. A tanulmány egy másik részében azt is bebizonyították, hogy a maszkot hordó emberek kisebb eséllyel csalnak egy játékban, ahol pénzt nyerhetnek, még akkor is, hogyha kicsi az esélye a lebukásnak.

A tanulmány eredménye szerint tehát a maszkot viselő emberekre kevésbé jellemzőek az olyan szabálysértések, mint például a piros lámpán áthaladás, szabálytalan parkolás, vagy az anyagi haszon reményében történő csalás. A kutatók szerint ez nem is meglepő, hiszen Kínában a maszkok használata növeli az erkölcsi tudatosságot, így bizonyos embereket szabálykövető magatartásra sarkall. A tanulmányok szerint ráadásul az olyan közegben, ahol sokan takarják el az arcukat, mások is nagyobb arányban vesznek maszkot, és alkalmazkodnak a közösségi elvárásokhoz. A maszkviselés így a társadalmi normáknak való megfelelést is növelheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra