Kullancs: amit tudni kell róla

Vajon kivel-mivel van dolgunk, amikor eltávolítjuk a kis fekete élősködőt? Mennyi idő áll rendelkezésünkre a kullancs veszélytelen eltávolítására? Kis kullancskalauz a kezdődő túraszezonra.

A kullancsokról

A kullancsok a pókokkal, még pontosabban az atkákkal állnak rokonságban, ennek jól látható bizonyítéka a négy pár járóláb. Szerte a világban közel 800 fajuk ismert, hazánkban 42 fordul elő. A hazai kullancsfajok közül féltucat alkot ún. kullancskommandókat, amelyek veszélyt jelentenek a háziállatokra és az emberekre is. Egyetlen nőstény mintegy 3000 petét rak le. A petékből kikelő, hatlábú kullancslárvák a talaj üregeiben élő kisrágcsálók kölykein szívják meg magukat vérrel. A lárvák puha páncéllal rendelkeznek csupán, szívó szájszervük is puha még ahhoz, hogy az emberi bőrbe hatoljon.

Ha kellő fejlettségűre nőttek, a lárvák gúnyája felreped, és kilép belőlük a nyolclábú kullancsnimfa, mely az erdei állatokon, s olykor az emberen szívja meg magát vérrel. Az emberből kiszedett kullancsok nagy része ilyen nimfa állapotú. Ennek a formának még nincs neme. Továbbfejlődés után "bőréből" kilépve már kifejlett nőstény- vagy hímkullanccsá lesz. Az egyedfejlődési állomásokon, az erdei vadakból szívott vérrel "veszik magukhoz" a kórokozó mikroorganizmusokat és oltják a következő áldozatukba. A háziállat és az ember megfertőzése azon múlik, hogy az adott földrajzi régióban az erdei állatok körében milyen kullancs terjesztette betegség honos, mert annak a kórokozóját oltja tovább a kedvenc háziállatba, vagy az emberbe.

Kullancstámadás

Kullancstámadásra két irányból számíthatunk. A szemmel rendelkező, látó kullancsok a gyepi növénytársulásokat lakják és a fűszálak árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből várják áldozatukat, akire alulról kapaszkodnak fel. E stratégiát alkalmazza például a Birkakullancs (Dermacentor marginatus), mely a somogyi legelőkön és a Hortobágyon is őshonos.

A szem nélküli, "vak" kullancsok a lombos erdők lakói. Tájékozódásuk fő szerve az elülső lábaikon lévő Haller-szerv, mely biológiai-kémiai radarként üzemel és képes jelezni, ha potenciális áldozat közeledik. Ahhoz, hogy ily módon tájékozódjon a vak kullancs, magasra (max. 1,5 m-re) kell másznia a cserjéken vagy a facsemetéken. Az árnyékot adó levelek fonákján kapaszkodó vak kullancs fentről veti magát áldozatára. E támadási módot alkalmazza például a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), mely főleg a csertölgy alapú erdőségek lakója.

Kullancs terjesztette betegségek

A kullancsok által terjesztett két legismertebb betegség a Lyme-kór és a kullancs-encephalitist. Az említett betegségekért felelős kórokozókat általában szúrásával (nyálával) terjeszti, de ettől eltérő fertőzések is lehetségesek. Így:

  • beszáradt széklete felporzik és az állat vagy ember légúti fertőzést szenved;
  • a bőrsebbe került széklet is fertőzhet;
  • az elpusztult kullancs testében a kórokozók életben maradnak, a tetem porladása után az előzőkhöz hasonló módon fertőzhet;
  • az erdei állatok által szennyezett növények, sőt akár a birka vagy kecske tején keresztül is fertőződhetünk;
  • a kullancs vagy annak ürüléke tápcsatornán át (lenyelve) is fertőzhet;
  • A kullancs szakszerűtlen eltávolításakor is történhet fertőződés, ha a kullancs "feje" bennszakad a bőrben. A szétszakadt kullancs testéből kiömlő kórokozó-tartalmú testváladék fertőzi a csípett személyt, s ha körömmel tépték ki, még a körömágyi hajszálrepedésű sebeken keresztül az eltávolítást végző személy is fertőződhet. Ennek kivédésére szolgál a kullancseltávolító kanál, mely állatpatikákban és gyógyszertárakban kapható, de ez is csak egyszer használható a fertőzésveszély miatt.

Arra, hogy Lyme-kór (Lyme borreliosis) baktériuma az áldozatba kerüljön, a kullancs bőrberögzülésétől számítva 48-72 óra elteltével van esély. A többi kullancs terjesztette kórokozó a néhány órától néhány napig terjedő időszakban juthat be az élősködő nyálával az áldozatba. Kontinensünkön a kullancs terjesztette fertőző betegségek közül előfordul a nyúlpestis (tularemia), a kérdőjeles láz (Q-láz), a vérzéses kullancsláz (Ehrlichiosis), a mediterrán foltos láz, a TIBOLA és a közismert agyhártya- és agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis). E kórokozók az embereket és a háziállatokat egyaránt megbetegíthetik.

A biztonságos eltávolítás

A kullancseltávolítás általános szabályai a következők:

  • A kullancsokat minél előbb el kell távolítani!
  • A kullancs kivételekor sohase használjunk kenőcsöt, alkoholt, vagy más, a kullancsot károsító anyagot.
  • A kullancscsípéskor nyílt seb keletkezik! A kullancs lágy részét megnyomva a kórokozót bepréseljük a nyílt sebbe!
  • Az eltávolítást követően fertőtlenítsük a sebet!

A kifejlett kullancs biztonságos, fertőzésveszély-mentes eltávolítására a kullancseltávolító kanál alkalmazható. Ez az új eszköz úgy nyomja ki a bőrből a kifejlett kullancsot, mint ahogy a meggymagkinyomó a meggyből a magot. A kanál megkapta - több nemzetközi díj mellett - a Találmányi Világkiállítás aranyérmét is. Az új magyar eszköz kapható állatpatikákban és gyógyszertárakban.

Védekezés a kullancsok ellen

Mit tud a kullancsokról? Próbára teheti tudását tesztünk segítségével! A kullancsok elleni védelem lehet a zárt ruházat és a különböző kullancsriasztó spray-k, kenőcsök használata. A leghatékonyabb megoldás azonban a védőoltás, amely igaz azonban csak a kullancs-encephalitis ellen véd. Az oltás egy éves kor fölött bárkinek beadható. Minél idősebb korban következik be a megbetegedés, annál súlyosabb lefolyású, így az idősek számára különösen ajánlott. Az oltóanyag elölt kórokozókat tartalmaz. Az oltási sorozatot érdemes ugyan télen megkezdeni, hogy a koranyári kullancstámadás idejére kialakuljon az immunitás, de nyáron sem fölösleges. A gyorsított oltási rend hamarabb eredményez védettséget. Normál rend szerint az első oltást 1-3 hónap elteltével követi a második és 9-12 hónappal a harmadik oltás. Háromévenkénti emlékeztető oltás szükséges a védettség folyamatos fenntartásához. Gyorsított rend szerint a második oltás 14 nap múlva követi az elsőt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!