Koronavírus: lezártak egy kórházi épületet Budapesten

A Szent János kórház egyik osztályán betegek, orvosok és ápolók kerültek zárlat alá, mivel egy korábban az osztályon kezelt páciensről csütörtökön kiderült, hogy koronavírusos. A többi érintett dolgozó kórházi és házi karanténban van.

Bár hivatalos tájékoztatást eddig nem adtak ki, a 444.hu arról számolt be, hogy a János Kórház III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztályán dolgozó két orvost és öt ápolót kórházi karanténba helyeztek az új koronavírus miatt, 4 ápoló pedig házi karanténban van.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Lapértesülések szerint a lezárt osztályon dolgozóknak csak sebészi maszkjaik és egyszer használatos gumikesztyűik vannak. A felvétel illusztráció, fotó: Andriy Hudzenko\\Getty Images

Ők voltak azok, akik hosszabb ideig érintkeztek azzal a csütörtökön koronavírussal diagnosztizált beteggel, akit a Szent Jánosba épp a koronavírusosokat ellátó Szent Lászlóból irányították, tesztelés nélkül. Az egészségügyi személyzet majd 4 napig ápolta védőfelszerelés nélkül a beteget. De nemcsak az említett karanténba zárt orvosok és ápolók - akiket már teszteltek, de az eredményre még várni kell - az érintettek.

Hatan látják el a betegeket

A lap beszámolója szerint mindezen túlmenően lezárták a János Kórház komplett 14-es épületét. A hivatali zár csütörtöki bevezetése óta az osztályon fekvő betegeket mindössze az a hat fős gárda látja el, akik szintén érintkeztek a koronavírusos fertőzöttel, igaz rövidebb ideig. A személyzet utánpótlása nem várható, a hatósági zár pedig a portál információi szerint addig tart, amíg nem távozik az épületből az utolsó beteg is.

A járvány miatt elhalasztják a vérigényes műtéteket. A részleteket olvassa el az nlc.hu cikkére kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.