Koronavírus: küszöbön a vészhelyzet Franciaországban

Franciaországban az elmúlt 24 órában az eddigi legnagyobb mértékben, 372-vel nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma. Az egészségügyi hatóságok önkénteseket toboroznak. Naponta koronavírustesztek százait végzik.

Az egészségügyi hatóságok hivatalos kedd esti összesítése szerint 372 új esettel 1784-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Franciaországban, akik közül 86 embert kezelnek intenzív osztályon, az esetek 80-85 százaléka jóindulatú. A halálos áldozatok száma elérte a 33-at, valamennyien felnőttek, 23-an közülük több mint 75 évesek voltak.

Még csak a járvány kezdetén tartanak

"Rendkívüli válságot élünk" - mondta kedd este Emmanuel Macron francia államfő az európai uniós tagországok vezetőinek vészhelyzeti videokonferenciáját követően Párizsban. Hozzátette, hogy ugyanakkor az olaszországi vagy a kínaihoz hasonló drasztikus karantén-intézkedések egyelőre nem lesznek Franciaországban, de az államfő - aki szerint a még csak a járvány kezdetén tart az ország - nem zárta ki, hogy később szükség lesz a bevezetésükre. Egy nappal korábban Macron még arról beszélt, várhatóan differenciáltak lesznek a korlátozások Franciaországban. "Úgy vélem, hogy nem szerencsés ha egy adott pillanatban az országban egy nagy átállás történik, vagy minden hirtelen megváltozik. Nagyon rugalmasnak kell maradnunk és minden pillanatban differenciálni kell a területeket" - fogalmazott a francia elnök.

A koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése Milyen tünetek jelzik, hogy megbetegedtünk? Hogyan lehet kezelni a COVID-19-et? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ talál cikkünkben .

Emmanuel Macron támogatásáról és elismeréséről biztosította az egészségügyi dolgozókat, különösen a mentősöket, akik nem győzik fogadni a lakossági hívásokat. "Fantasztikusan elkötelezett, bátor nők és férfiak tartják a frontot. Bátran, okosan, motiváltan működik hetek óta ez a front" - hangsúlyozta a francia elnök, akinek ez volt a második látogatása egy egészségügyi intézetben a koronavírus-járvány miatt. Múlt héten abba a kórházba látogatott el, ahol az első francia beteg elhunyt.

Önkénteseket toboroznak

Az egészségügyi tárca szerint néhány napon belül kihirdetik az országban a járványhelyzet harmadik, legsúlyosabb fokozatát. Az egészségügyi hatóságok a közegészségügyben dolgozók megerősítésére önkénteseket toboroznak, elsősorban az orvostanhallgatók és a nyugdíjas orvosok körében. Franciaországban naponta átlagosan ezer koronavírustesztet végeznek a kijelölt kórházak, de a szám növelése érdekében a kormány rendeletben engedélyezte minden rendelőintézetnek és kórháznak a teszt elvégzését.

Koronavírus: maszkot viselő turisták a párizsi Disneylandnél
Koronavírus: maszkot viselő turisták a párizsi Disneylandnél. Fotó: Getty Images

A rendezvényeket elhalasztják, a választást nem

A vírus terjedésének megfékezésére a kormányzat vasárnap betiltott április 15-ig minden olyan rendezvényt, amelyen ezer embernél több venne részt. Ez mintegy háromszáz koncerttermet és színházat érint az országban, elmarad egyebek mellett Madonna világturnéjának két utolsó párizsi koncertje, és bezárt a párizsi operaház is.

Szerda este zárt ajtók mellett rendezik meg a Paris Saint-Germain - Borussia Dortmund mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, valamint a közeljövőben további 450 sporteseményt, amely a sportminisztérium számításai szerint mintegy kétmillió nézőt vonzott volna. A cannes-i filmfesztivál vezetői még bíznak abban, hogy május 12. és 26. között megrendezhetik a világ egyig legjelentősebb filmes találkozóját, de Pierre Lescura fesztiválelnök a Le Figaro című napilapnak nem zárta ki, hogy elmarad idén a rendezvény.

Azt viszont kizárta a kormány, hogy elhalassza az önkormányzati választások vasárnapi első fordulóját, s közéleti emberek arra buzdítják a franciákat, hogy vegyenek rajta részt, mert az egészségügyi miniszter szavai szerint "nem veszélyesebb, mint lemenni a boltba".

A leginkább érintett megyékben viszont semmilyen oktatási intézmény nem nyitott ki hétfő óta, de a tanítás nem szünetel, távoktatás formájában, interneten folytatódik. Az intézménybezárás mintegy 350 ezer diákot és óvodást érint a 12 millióból. Az egészségügyi tárca összesítése szerint kilenc kisebb gócpont van az országban.

Több politikus is megfertőződött

Az Elysée-palota egyébként megerősítette a köztársasági elnök körüli egészségügyi védelmet, miután a kabinetvezetője, Patrick Strzoda kapcsolatban állt egy fertőzöttel. A kabinetfőnöknek nincsenek tünetei, de az egészségügyi hatóságok előírásának megfelelően a következő két hétben az otthonából dolgozik. Hétfő este Franck Riester kulturális miniszterről kiderült, hogy fertőzött , valamint a nemzetgyűlésben öt képviselőnek és két alkalmazottnak is pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje. Nicole Belloubet igazságügyi miniszteren kedden elvégezték a tesztet, miután a tárcavezető reggel lázasan ébredt, az ő tesztje negatív lett.

Emmanuel Macron a járvány terjedése ellenére nem kíván a hivatalában karanténba vonulni, de az irodájában nem találkozik senkivel, az értekezleteket és más hivatalos programokat is az Elysée-palota más-más helyiségeiben rendezik meg.

Dolgok, amik legyenek otthon karantén esetére - olvassa el az nlc.hu cikkét !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.