Koronavírus: így fertőtlenít a BKV

A koronavírus terjedése miatt a budapesti villamosokat és metrókat is naponta fertőtlenítik.

A járványok ideje alatt a tömegközlekedésen összezsúfolódó emberek adhatják tovább legkönnyebben a kórokozókat, emiatt a BKV Zrt. munkatársai a következő hetekben kiemelt figyelmet fordítanak a járatok fertőtlenítésére. Ennek menetéről a társaság egy Facebook-bejegyzésben számolt be.

Mint írták, a társaság egy akciótervet készített, amely a szükséges óvintézkedések mellett a takarítási és fertőtlenítési intézkedéseket is magába foglalta. A takarítási rend eddig is tartalmazta a járművek rendszeres fertőtlenítését, napi szinten azonban eddig csak a vezetőállásokban végezték ezt el.

Így lassítják a koronavírus terjedését

Hogy a koronavírus terjedését lassítsa, a társaság azokat a felületeket is minden nap fertőtleníti, amelyekkel az utasok érintkeznek. Így az eddig csak a metrókon, valamint a mozgólépcsők korlátjain alkalmazott technikát kiterjesztették a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító, nagykörúti vonalon éjjel-nappal közlekedő Combino villamosokra is. Egy olyan speciális bevonallat látják el a gyakran érintett felületeket, amely 90 százalékkal csökkenti a szennyezettség mértékét, illetve a kórokozók megtapadásának esélyét.

A közlekedési eszközökön tájékoztatót is kihelyeztek a koronavírus terjedésével kapcsolatban, A BKV munkatársainak pedig védőmaszkokat és fertőtlenítőszereket is beszereztek. Az intézkedések során a társaság folyamatosan alkalmazkodik a tisztifőorvos, a kormányzati operatív törzs, valamint a fővárosi operatív törzs javaslataihoz - írták a közleményben.

Ázsiából Európába helyeződött át a koronavírus-járvány epicentruma, a kontinensen egyre rosszabb a helyzet. Az érintett országok intézkedéseiről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.