Koronavírus: hónapokig nem áll vissza a rend

Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt - jelentette ki Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter. Mint mondta, a járvány megfékezéséhez minden egyes ember segítsége szükséges.

Az egészségügyi rendszer működőképességének fenntartásához mindenképpen le kell lassítani a koronavírus-járvány terjedését, ehhez pedig mindenkinek hozzá kell járulnia - emelte ki a tárcavezető. Mint mondta, a mindennapi életben ugyanúgy kell védekezni, mint influenzajárvány idején, és kerülni kell a nagyobb rendezvényeket, például a koncerteket. Az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket le kell mondani, a határérték alatti, de nagyobb szabású rendezvényeknél pedig a kockázatok mérlegelésével kell eldönteni, hogy megtartják-e.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, világjárvány, óvintézkedések, szigorú korlátozások, koronavírus-fertőzés megelőzése
A koronavírus-járvány több hónapra felforgatja az emberek megszokott mindennapjait. Fotó: Getty Images

A lakosság 60-70 százalékát megfertőzheti

"Én is elkaptam a koronavírust, de nem volt olyan nagyon rossz" - árulta el részletes beszámolójában Carl Goldman, a Diamond Princess üdülőhajó egyik utasa. Olvasson tovább!

Az új koronavírus a védőoltás és az ellenálló képesség hiánya miatt várhatóan a lakosság 60-70 százalékát megfertőzi majd - a kérdés csak az, hogy milyen ütemben. Ezért most a vírus terjedésének lassítása a legfontosabb feladat - hangsúlyozta Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője. Fontos azonban kiemelni azt is, hogy a vírus az eddig ismert esetek 80 százalékában enyhe lefolyású betegséget okozott, és az 50 év alattiaknál nagyon csekély a súlyos megbetegedés valószínűsége.

A tavasz sem javít a helyzeten

Sokan arra számítanak, hogy az influenzajárványhoz hasonlóan a koronavírus-járvány is jelentősen enyhülni hogy a melegebb idő beköszöntével. Az eddigi tudományos vizsgálatok megállapításai szerint azonban az évszakok váltakozása ebben a helyzetben nem fog segíteni - hívta fel a figyelmet Christian Droste, a berlini Charite egyetemi klinika vezető virológusa. Mint mondta, a helyzet nagyon súlyos, és minden jel arra mutat, hogy Németország egy nagyszabású járvány kezdeti szakaszánál tart.

A fiataloknak nincs mitől félniük

A szakemberek arra is rámutattak, hogy míg Olaszországban a koronavírus-fertőzöttek jellemzően idősebbek, a halálos áldozatok pedig általában 80 felettiek, addig Németországban a fertőzöttek medián életkora - vagyis azok életkora, akiknél idősebbek és fiatalok egyenlő számban fordulnak elő a csoportban - csak 40 év. Az új koronavírus által okozott betegség azonban főleg a 65 éven felettiekre és a krónikus betegekre veszélyes, a 20 éven aluliaknál pedig igen enyhe lefolyású vagy egyáltalán nem is okoz tüneteket.

Háborús körülmények, extrém stressz, munka kifulladásig: az epicentrumokban dolgozó orvosok ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal kénytelenek szembenézni, miközben minden erejükkel próbálják megfékezni koronavírus-járványt. Olvassa el a teljes cikket az nlc.hu -n!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.