Koronavírus: Budapesten járt két fertőzött

Magyarországon is járt a Prágában koronavírussal diagnosztizált két diáklány.

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok. Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Prága, koronavírus, covid-19, Csehország
Húsz embert helyeztek karanténba eddig Csehországban. Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto/Getty Images

Többen karanténba kerültek

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt , az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust - jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója. "Bécset és a magyar felet már tájékoztattuk az esetről" - tette hozzá. A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténba. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Kik halnak bele a koronavírus-fertőzésbe? - erre a kérdésre keresték a választ a kutatók. Olvassa el cikkünkben mire jutottak.

Már öt fertőzött van

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma - közölte Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja. Adam Vojtech azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak.

Mint arról a HáziPatika.com -on is beszámoltunk, az első három koronavírusos esetet vasárnap jelentették Csehországból, mindannyian Észak-Olaszországban jártak, ahol gyorsan terjed a járvány. Az említett három esetből volt az egyik a Budapesten is megfordult amerikai fiatal nő, aki Milánóban jár egyetemre és ecuadori barátnőjével ment kirándulni Prágába.

További érdekes, koronavírussal kapcsolatos cikkekért kattintson az nlc.hu -ra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra