Koronavírus: "a közeljövőben nem lesz vakcina"

Kizárt, hogy legkésőbb a jövő év elejére hatékony vakcina kerüljön forgalomba az új koronavírus ellen - véli egy oltóanyag-kutató és -fejlesztő szakember.

Választ kínál egy európai kutatás arra a kérdésre, hogy vajon miért veszélyezteti jobban az új koronavírus a férfiakat, mint a nőket. Részletek itt.

"Az én megérzésem szerint a közeljövőben biztosan nem lesz elérhető vakcina, annak ellenére sem, hogy úgy tűnik, a WHO engedélyezi az egészséges, korábban beoltott fiatalok koronavírussal való fertőzését, ami gyorsíthatja az oltóanyag engedélyezését" - fogalmazott az Indexnek nyilatkozva Nagy Eszter, egy biotechnológiai startupokat támogató osztrák cég ügyvezetője, aki kutatóként korábban dolgozott Bécsben, az Egyesült Államokban és a Pécsi Tudományegyetemen is. Hozzátette, kérdéses, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinák hatásosak lesznek-e, mivel egyelőre még számos kérdés nyitott a vírussal kapcsolatban.

A szakember szerint a közeljövőben nem lesz széles körben elérhető koronavírus-oltás
A szakember szerint a közeljövőben nem lesz széles körben elérhető koronavírus-oltás. Fotó: Getty Images

Kockázatot jelent például, hogy a legtöbb készülő oltóanyag a vírus tüskefehérjéjét célozza meg, amellyel az be tud jutni az emberi sejtekbe. Ha viszont ez a támadási pont mégsem hoz sikert, úgy a legtöbb reménybeli vakcina egyszerre bukhat el. Ráadásul elméletben elképzelhető az is, hogy amennyiben a mostani vírus is hasonlóan viselkedik, mint a 2002-2003-as SARS-járvány kórokozója, úgy ezek az oltóanyagok egyes esetekben nemcsak nem gátolják majd a vírus működését, hanem még segítik is. Végezetül azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg nem tudjuk, hogy maga a fertőzésből való kigyógyulás egyáltalán milyen mértékű immunitást biztosít, ezáltal azt sem, pontosan milyen és mennyi antitestre van szükség ahhoz, hogy a teljes védettség kialakuljon.

Feltéve, hogy sikerül találni egy hatékony vakcinát, még mind gyártási, mind logisztikai oldalról több nehézséget is meg kell oldani, hogy az adott oltóanyag belátható időn belül nagy tömegek számára elérhetővé váljon. Nagy Eszter úgy véli, kezdetben több vakcina is megjelenik majd párhuzamosan a piacon, az azokat kifejlesztő országok pedig mind a sajátjukat fogják előnyben részesíteni. Mindaddig pedig nem fognak készleteket adni a többieknek, amíg a saját igényeiket maradéktalanul ki nem elégítik.

A szakember kitért rá, az egyik legnagyobb rejtély a járvány kapcsán, hogy vajon a fertőzés miért veszélyezteti kevésbé a gyerekeket, mint a felnőtteket. Elmondta, ha ezt sikerülne megválaszolni, azzal talán közelebb juthatnánk a végleges megoldáshoz is, amennyiben a gyermekek védettségének mechanizmusát esetleg sikerülne átültetni a felnőttekre. E téren azonban egyelőre sötétben tapogatóznak a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra