Koronavírus: a boltosok erre kérik a vásárlókat

Karácsony előtt megnövekszik a boltok forgalma, a járvány elleni védekezésről azonban nem szabad elfelejtkezni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalatai ezért a vásárlók együttműködését kérik.

Az OKSZ tagvállalkozásai azzal számolnak, hogy a karácsonyi ünnepek előtt többen fognak vásárolni a kereskedelmi egységekben. A jelenlegi helyzetben azonban a karácsonyi bevásárláskor is fokozottan ügyelni kell a járvány elleni védekezésre - olvasható a szövetség közleményében , amelyben leszögezték: ahogy eddig is, az OKSZ tagvállalkozásai minden tőlük telhetőt megtesznek a vásárlók és a munkatársak biztonsága érdekében.

A vásárlók együttműködését kérik

A járvány elleni védekezést szolgáló előírások betartása érdekében ugyanakkor továbbra is a vásárlók együttműködését kéri az OKSZ. Így kötelező a maszk helyes viselete, illetve arról sem szabad elfelejtkezni, hogy az üzletek legkésőbb 19 órakor bezárnak (december 24-én 14 óráig lehetnek nyitva). Utóbbi miatt kérik a vásárlókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást, a rövidebb nyitvatartás okán tervezzenek előre, és lehetőleg egyedül látogassák a boltokat.

A közleményben felhívják a figyelmet, hogy a kijelölt idősávokban csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak, akiknek a saját biztonságuk érdekében mindenképpen célszerű élniük ezzel a lehetőséggel.

A vásárlók együttműködése is szükséges a járvány elleni védekezéshez.
A vásárlók együttműködése is szükséges a járvány elleni védekezéshez. Fotó: Getty Images

Így vesznek részt a védekezésben az áruházak

Az OKSZ tagvállalkozásai továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a járvány elleni védekezésre. Ennek jegyében, hogy elkerüljék a tömeges jelenlétet , a tolongást, az áruházakban több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, illetve megerősítették a vevőszolgálatokat is. Mindemellett az áruházak a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak, így például:

Koronavírus-oltás: már lehet regisztrálni Már mindenki jelezheti a koronavírus elleni oltás iránti igényét a vakcinainfo.gov.hu oldalon, tehát hivatalosan is elindult az internetes regisztráció. Részletek itt .

  • korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, e nélkül pedig nem engednek be vásárlót,
  • folyamatosan felhívják rá a figyelmet, és padlómatricákkal is segítik a távolságtartást (erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is),
  • a pénztárak mellett a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek, és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik.

Az OKSZ együttműködésre törekszik a társ szakmai szervezetekkel is, hangsúlyozták a közleményben.

8 másodpercre hagyta el a karantént, egy vagyonra büntették - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra