Koronavírus: 3 új fertőzött Magyarországon

Újabb három iráni diáknál diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. Mindannyian a Semmelweis Egyetem hallgatói és már napok óta járványügyi zárlat alatt állnak a Szent László Kórházban.

A koronavirus.gov.hu oldal tájékoztatása szerint mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben - a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve - hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Íme a bevásárlólista házi karanténhoz Annak ellenére, hogy mindenki pánikszerűen vásárol, nem kell hatalmas mennyiségeket bespájzolni mindenből egy házi karanténra. Cikkünkben mutatjuk, mit érdemes beszerezni.

Mentőápoló védőmaszkban az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Fotó:  MTI Fotószerkesztőség
Mentőápoló védőmaszkban az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Fotó: MTI Fotószerkesztőség

Velük együtt Magyarországon eddig 12 új koronavírus -fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 3 magyar állampolgár, 8 iráni, 1 brit. A magyarok közül egy 70 éves, egyébként is beteg férfi állapota a legsúlyosabb, ő a legfrissebb hírek szerint már nincs eszméleténél.

Az aktuális adatok szerint 62-en vannak karanténban hazánkban, és eddig 362 koronavírus-tesztet végeztek el. További tájékoztatás az operatív törzs szokásos kora délutáni ülése után várható.

"Akár hat hétig is eltarthat a gyógyulás a koronavírusból" - mondta dr. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Egészségügyi Vészhelyzeti Programjának ügyvezető igazgatója. Erről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.