Koronavírus: 10 országban nincs jelen, de megszenvedik

A koronavírus-pandémia vagy így, vagy úgy, de mindenkire hatással van.

A világ 188 országában és régiójában terjed a koronavírus-fertőzés, van azonban tíz olyan hely ezen a bolygón - leszámítva a hivatalosan "tiszta" Észak-Koreát és Türkmenisztánt -, ahol egyetlen esetet sem regisztráltak eddig. Ám, mint a BBC riportjából kiderült, bizony a pandémia hatásait azok az országok sem kerülhetik el, ahol egyetlen COVID-19-beteg sincs.

De először is, lássuk, melyek ezek, az új típusú koronavírust eddig jól kivédő országok: Palau, Mikronézia (Mikronéziai Szövetségi Államok), Marsall-szigetek, Nauru, Kiribati, Salamon-szigetek, Tuvalu, Szamoa, Vanuatu és Tonga. A felsoroltak ezek mindegyike apró Csendes-óceáni sziget vagy szigetcsoport, akár több száz vagy több ezer kilométerre a fertőzött országoktól.

A legszebb csendes-óceáni szigetek bezárkóztak a vírus elől, fehér homokos partjaikon elvétve fordult meg turista március óta. Fotó: Getty Images
A legszebb csendes-óceáni szigetek bezárkóztak a vírus elől. Fotó: Getty Images

Önként zárkóztak be

Nem feltétlenül a távolság azonban az oka, hogy ezek a helyek koronavírusmentesek tudtak maradni. Palau és maroknyi, mintegy 18 ezer lakosa immár lassan fél éve bezárkózva él a szigeten, ha ugyanis oda betörne a járvány, nem valószínű, hogy képesek lennének megfelelő orvosi ellátásban részesíteni a súlyos eseteket. Ezért inkább a határok lezárása mellett döntöttek, ami viszont egyet jelent egyik fő bevételi forrásuk, a turizmus teljes visszaesésével.

Tavaly 90 ezer turista fordult meg a szigeten, mára azonban Palau legrégibb, 1982-ben megnyitott hotele is ott tart, hogy kénytelen lesz végleg bezárni, ha a helyzet nem változik. Turisták március óta nem fordultak meg náluk, elvétve akad egy-egy helyi, aki hazatérése után ott tölti a karantént. De nemcsak a The Palau Hotel kong üresen, hanem a sziget összes többi szállodája, étterme, szuvenírboltja is. A helyiek ennek ellenére a vírus távol tartására szavaznak, bár rebesgetik, hogy szeptember 1-től talán a legszükségesebb utazások előtt megnyitják a kapukat, illetve talán kialakítanak egy biztonságos légi folyosót Tajvannal, ahonnan reményeik szerint fertőzésmentes turisták jöhetnek az országba.

Koronavírus: már csaknem 809 ezer áldozatot szedett Tavaly év vége óta már 23,42 millió embert fertőzött meg és mintegy 809 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 15,1 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítéséből. További részletek itt .

1997 óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Tőlük négyezer kilométerrel keletebbre a Marsall-szigeteken sem jobb a helyzet. Ugyan ők is koronavírusmentesek, ám ezért kemény árat fizetnek. Itt is március óta zárva vannak ugyanis a határok. Az egyik helyi szálloda, mely a szigetcsoport fő atollján áll, korábban 75-88 százalékos kihasználtsággal működött, mára ez 3-5 százalékra csökkent. Az országban mintegy 700 munkahely megszűnésére számítanak a pandémia miatt. Ilyen vagy ehhez hasonló visszaesés 1997 óta nem történt.

Ám a szigetcsoport önkéntes karanténja kevésbé érinti a turizmust, mint Palau esetében. Itt inkább a halászat kiesése okoz komoly gondokat. Az akváriumi halakra specializálódott ágazat exportja máris 50 százalékkal esett vissza, de a part menti tonhal és más halászati területek visszaesését is legalább 30 százalékosra becsülik idén.

Nyitottak volna, aztán újra fellángolt

Bár a vírusmentes országok egy része az elszegényedés ellenére is inkább az elszigetelődést választja, nincs ezzel mindegyik így. Vanuatu kormánya például tervezte megnyitni határait szeptember 1-től a biztonságosnak ítélt Ausztrália és Új-Zéland lakosai előtt, ám akkor jött a második hullám, a hirtelen megemelkedett esetszámok miatt pedig kénytelenek voltak elnapolni a nyitást. Bár a gazdaság szereplői emiatt joggal szoronganak, a városokon kívül élő helyiek (a mintegy 300 ezer lakos 80 százaléka) örülnek neki, mivel úgy vélik, a vírus betörése az országba elpusztítaná a lakosságot. Hozzá kell tenni, ők nem a hagyományos gazdaság részét képezik, inkább önellátásra rendezkedtek be, így egyelőre még nem érzik a járvány hatását. Ezzel együtt a helyi vezetők szerint mindannyian, így ők is meg fogják szenvedni a koronavírus-pandémiát, még ha magát a betegséget sikerül is az országon kívül tartani. Becslések szerint az ország GDP-je 10 százalékot eshet vissza, amihez hasonlóra 1980 óta nem volt példa.

Mit tehetnek a vírusmentes országok?

Rövid távon a munkavállalóknak és vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások lehetnek a megoldások, ám hosszú távon csak a koronavírus elleni oltás hozhat fordulatot. A kettő között az egyetlen reményt az utazási buborékok adják, bár, ahogy Rommel Rabanal, az Ázsiai Fejlesztési Bank munkatársa rámutatott, ezek csak egyszerűnek hangzanak, ám korántsem azok.

"Az ilyen megállapodásokhoz komoly előfeltételeknek kell teljesülnie, mint például a közös tesztelési standardok, a kontaktkutatás, a karanténlétesítmények létrehozása arra az esetre, ha mégis felütné a fejét a járvány. Mindezekről már tárgyalnak ugyan, de lassú és érthetően óvatos a haladás" - mondta, hozzátéve: ahogy láthattuk, hamar kipukkanhat a buborék terve, ahogy történt ez Vanuatu esetében is Ausztráliával és Új zélanddal. Ráadásul e két említett ország egyértelműen kijelentette, egymás között szeretnék megoldani először a problémamentes utazást. Így az önkéntes karanténba vonult szigetek nem tehetnek mást, mint várnak és csendben szenvednek.

53 ember kapta el a koronavírust egy esküvő miatt, olyan nő is meghalt, aki ott sem volt a lagzin - további megdöbbentő részletek az nlc.hu cikkében olvashatóak, ide kattintva .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra