Kiderült, miért világít kéken a csirkehús

Meglehetősen talányos dolog történt szilveszterkor Győr-Moson-Sopron megyében: egy ikrényi férfi arra lett figyelmes, hogy a konyhapultján hagyott nyers csirkemell kékes fénnyel kezdett el világítani. Az eset kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) sem tud biztosat mondani.

Milyen esetekben fogyasztható még biztonságosan a romlottnak tűnő, penészes étel? Részletek itt.

"Furcsa történettel kereste fel szerkesztőségünket egy neve elhallgatását kérő ikrényi férfi. Elmondta, hogy a múlt héten egy boltban csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilvesztereste véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít" - írta meg a kisalfold.hu .

Alaposan meglepte az ikrényi vásárlót a konyhapultján világító csirkemell
Alaposan meglepte az ikrényi vásárlót a konyhapultján világító csirkemell (illusztráció)

A portál munkatársai később maguk is szemügyre vehették a különösen viselkedő élelmiszert, amely sötétben valóban látható kék fényt bocsájtott ki magából. A joggal felmerülő kérdésekre - laboratóriumi és bármilyen egyéb vizsgálat híján - a Nébih budapesti központja is csak feltételezésekkel tudott válaszolni, habár nem először találkoztak a szakemberek ilyen jelenséggel.

A hatóság lehetséges magyarázatként felvetette, hogy a termék Pseudomonas baktériumokkal szennyeződhetett, mivel ezek sötétben fluoreszkáló pigmenteket termelnek. Emellett annak is felmerül a lehetősége, hogy a fényjelenség hátterében foszforvegyületek foszforeszkálása áll. Az említett vegyületek vélhetően a gyors csontnövekedés folytán épülhettek be a szárnyas csontjaiba.

A kéken világító csirkemellről a kisalfold.hu fotót is közölt, amelyet ide kattintva tekinthet meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!