Kerékpáros balesetek gyerekkorban

Örvendetes módon a kerékpáros turizmus növekvő tendenciát mutat, szinte valamennyi kerékpárkölcsönzőben lehet gyereküléses kerékpárt beszerezni. Akár biciklis ülésben, akár saját kerékpáron közlekedik gyermekünk, nem árt néhány dologgal tisztában lennünk.

Milyen kerékpárülést válasszunk?

Az elmúlt tíz évben rohamosan nőtt azon családok száma, ahol már egész kisgyermekkortól biciklizéshez szoktatják a gyermeket. Nem mindegy azonban, hogyan! Kerékpáros ülésbe csak olyan gyermeket ültessünk, aki már stabilan ül, meg tudja tartani magát. A biciklis ülések közül mindenképp olyat válasszunk, amely a vázra szerelhető - azaz nem a csomagtartóra. Egyrészt ez stabilabb, másrészt rugalmas, így nem terheli a gyerek gerincét. Szintén nagyon fontos szempont, hogy az ülés megfelelő védelmet biztosítson a küllők ellen. Kisgyermekek körében nagyon gyakori az úgynevezett "küllős baleset", ami akkor következik be, amikor a gyermek lába védelem hiányában beszorul a küllők közé. Amellett, hogy súlyos lábsérülést szenvedhet, a kerék hirtelen blokkolása miatt szinte biztos az esés. A gyerekülések egy részénél ez oldalfallal, másikuknál a lábak rögzítési lehetőségével van megoldva. Az ülés biztonsági övét mindig állítsuk a megfelelő méretre!

Gyermek a biciklis ülésben

Gyermekünk ülését mindig a mi ülésünk mögé szereljük, soha ne a kormányra, előre. Egyszer se feledkezzünk meg a bukósisakról! Gondoljunk bele: az ülésbe rögzített gyermek egy esetleges eleséskor tehetetlenül csapódik a földre! Ha fejét semmi sem védi, súlyos sérüléseket szenvedhet. Sok kórházba járást kerülhetnénk el, ha például szánkózás közben is hozzá szoktatnánk porontyunkat a fejvédő sisakhoz.

Minél kisebb egy gyermek, annál nagyobb a fej/test arány, és gyengébb a nyak. Ennek következtében a fej tehetetlensége megnő, illetve nő a gerincvelői idegek sérülésének esélye, melyek a csontszövettel ellentétben nem vagy csak részben regenerálódnak. A megfelelő méretű és helyesen rögzített sisak megléte nagyon fontos, ugyanis a kisgyermekek körében nagyon magas a súlyos kerékpáros fejsérülések száma.

A legkényelmesebb gyermekülés sem alkalmas arra, hogy hosszú ideig utaztassuk gyermekünket. Maximum háromszor egyórányi biciklizés javasolt naponta. Kerékpáros túráink során vegyük figyelembe, hogy útitársunk nem végez fizikai munkát, a menetszél is hűtheti, így kellően öltöztessük fel. Nyáron a napelleni védelemről is gondoskodjunk!

Az idei évtől közúton, lakott területen kívül kötelező a fényvisszaverő mellény használata!

Óvodások a kerékpáron

Az óvodáskorú gyermekek többsége már önállóan képes kétkerekű biciklit hajtani, a veszély felmérésére azonban még alkalmatlan, a közlekedési szabályokat sem ismeri, ezért ne engedjük az utcára egyedül kerekezni. A KRESZ szabályainak ismerete mellett szoktassuk hozzá a kerékpár - lámpák, fényvisszaverők - megfelelő műszaki állapotának ellenőrzéséhez is. Tanítani természetesen a legjobban úgy lehet, ha jó példát mutatunk: bukósisakot viselünk, nem megyünk át a pirosban, körültekintően közlekedünk.

A leggyakoribb balesetek csupán horzsolással járnak, ezek alapos fertőtlenítése elkerülhetetlen. Mélyebb sérüléseknél az orvos mérlegeli a tetanusz elleni védőoltást, hisz a kórokozó baktérium a poros, talajjal szennyezett felületeken él és súlyos betegséget okoz. A tetanuszoltás a legutóbbi ajánlások szerint nem egy, hanem öt (egyesek szerint tíz) évig jó. Ez praktikusan azt jelenti, hogy gyermekkorban nagyon ritkán kell emlékeztetőt adni, mert az alapimmunizálásban megkapják az emlékeztetőt.

A súlyos sérülthöz hívjanak mentőt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!