Nagy bajt jelez, ha görcsölnek az izmaid és fáj a fejed a melegben

Ahogy egyre melegszik az idő, mind fontosabbá válik hangsúlyozni a kánikula veszélyeit, valamint a hőguta megelőzésének fontosságát. Az alábbiakban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) leghasznosabb tanácsait foglaljuk össze.

A hőguta szempontjából a gyerekek, az idősek, a sportolók, és szabadban dolgozók a legveszélyeztetettebbek – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Facebook-oldalán megosztott infografikán.

a hőguta tünetei és kezelésük

A zavartság és a görcs már súlyos állapotot jelez

Mint látható, a hőguta legjellemzőbb kezdeti tünetei a vörös, száraz bőr, a magas – 39 Celsius-fok feletti – testhőmérséklet, illetve a fejfájás. Ilyen panaszok esetén az érintettet hűvös helyre kell vinni, és el kell kezdeni a teste lehűtését. A hűtéshez a vizes ruhás borogatás és a hűvös, fokozatosan hűtött vizes zuhany a legjobb. A beteget emellett itassuk meg enyhén sózott vízzel – ez az izzadással elvesztett folyadékot és nátriumot egyarát pótolja –, és ha nem mutat javulást 1 óra múlva sem, akkor hívjunk orvost.

Az izomgörcs, a zavartság és az ájulás már egy súlyosabb állapotot jelez. A beteget ilyenkor is hűvös helyre kell vinni és hideg vizes borogatással hűteni. Fontos ugyanakkor, hogy mielőbb hívjunk hozzá mentőt!

Hasznos tanácsok kánikula idejére

Az NNK egy másik posztjában egyéb hasznos tanácsokat is összegyűjtött, amelyekkel csökkentheted a kiszáradás és a hőguta kockázatát, valamint elviselhetőbbé teheted a kánikulát. Ehhez fontos egyebek mellett, hogy hűtsd a testedet, pótold a folyadékveszteséget, kerüld a hőséget – különösen 11 és 15 óra között –, valamint tartsd hűvösen az otthonodat! További tippeket az alábbi képeken találsz.

tanácsok hőség idejére
tanácsok hőség idejére
tanácsok hőség idejére

Sokan esküsznek nyáron is a forró zuhanyra, mások inkább a jeges víz alatt keresnek lehűlést. De vajon kinek van igaza? Mutatjuk, melyik jobb!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet alig változik, az időszak során 2 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!