Az egyik leggyakoribb, közönséges kullancsok által terjesztett vírusos betegség Közép-Európában – így hazánkban is – az FSME-vírus*(3) okozta agyvelőgyulladás.(4) Az FSME-vírus, melynek neve németül a kora-nyári esethalmozódásra utal (Frühsommer-Meningoenzephalitis),(3) emberre általában kullancscsípéssel terjed – a vírus az élősködő nyálában található – és a fertőzöttek egy részénél súlyos, nem ritkán idegrendszeri elváltozásokkal járó megbetegedést okozhat.(5) Az átvészelt FSME-vírusfertőzés később is éreztetheti hatását, összefüggésbe hozható például tanulási nehézségekkel.(6)
Érdemes a gyermekekre fokozottan odafigyelni, hiszen ők előszeretettel játszanak a szabadban, a talaj közelében, ahol könnyen felmászhat rájuk egy kullancs.(7) Az FSME-vírus a fertőzött kullancs csípése után azonnal átterjedhet az emberre8, a kialakult betegségnek pedig gyakran nincsenek korai, könnyen látható jelei, lefolyása általában kétfázisú. Az első fázisban influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, akár egy hétig is – izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság és 37,5-39°C-os testhőmérséklet. Ezután kettő-tíz napig tünetmentes időszak következik. A második fázisban a központi idegrendszer (agy- és gerincvelő) potenciálisan súlyos fertőzése következhet be – a jellemző tünetek a magas láz, fejfájás, hányinger, hányás és szédülés lehetnek.(6)
Az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladásnak nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges.(9)A fertőzés kialakulása után minden harmadik esetben hosszú távú szövődmény alakulhat ki (memóriazavar, halláskárosodás, végtaggyengeség).(6,9)
A kullancsok által hordozott egyes fertőzések ellen hatékony segítségek lehetnek a védőoltások is – az FSME-vírus ellen már évtizedek óta elérhetőek olyan védőoltások, amelyekkel az általa okozott vírusos agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás megelőzhető. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár egy hónapon belül védettséget lehet szerezni a vírus ellen.(10)
Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer-Meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus
1. World Health Organization, Vaccines and immunization Elérhető: https://www.who.int/health-topics/vaccines-and-immunization#tab=tab_1 Utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
2. World Health Organization, Immunization. Elérhető: https://www.who.int/news-room/facts-in-pictures/detail/immunization utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
3. FSME: Risikogebiete in Deutschland (Stand: Januar 2023), Epidemiologisches Bulletin 9/2023 RKI, 3. Marz 2023. Elérhető: https://www.rki.de/DE/Content/Infekt/EpidBull/Archiv/2023/Ausgaben/09_23.pdf?__blob=publicationFile Utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
4. Amicizia D et al. Epidemiology of tick-borne encephalitis (TBE) in Europe and its prevention by available vaccines. Human Vaccines & Immunotherapeutics. 2013;9(5):1163–1171.
5. Országos Epidemiológiai Központ 2. Módszertani levél a kullancsok elleni védekezésről, Epinfo 16. évf. 3. KÜLÖNSZÁM 2009. május 4. Elérhető: http://www.oek.hu/oek.web?to=1725,2496&nid=926&pid=1&lang=hun Utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
6. Kaiser R. Tick-borne encephalitis. Infect Dis Clin North Am. 2008;22(3):561-75.
7. Centers for Disease Control and Prevention. Lyme Disease: Transmission. Elérhető: https://www.cdc.gov/lyme/transmission/index.html
Utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
8. Lindquist L, Vapalahti O. Tick-borne encephalitis. Lancet. 2008;371(9627):1861-71. doi: 10.1016/S0140-6736(08)60800-4.
9. European Centre for Disease Prevention and Control. Factsheet about tick-borne encephalitis. Elérhető: https://ecdc.europa.eu/en/tick-borne-encephalitis/facts/factsheet Utolsó megtekintés: 2023. 04. 17.
10. Módszertani levél a 2023. évi védőoltásokról. Elérhető: https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/modszertani_levelek Utolsó megtekintés: 2023.04.17.
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület
Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
Lezárás dátuma: 2023.04.19
PP-UNP-HUN-0230
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/27477-2/2023