Így előzzük meg az ünnepek alatti lakástüzeket

Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket - figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyertyagyújtás időszakában, illetve azt követően naponta átlagosan 24 otthonban csapnak fel a lángok, vagyis óránként keletkezik egy lakástűz, illetve évente mintegy 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval. Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek - hangsúlyozta a szóvivő.

Hozzátette, hogy akár vásárolunk, akár magunk készítjük az adventi koszorút, ügyeljünk rá, hogy a gyertyák alatt legyen gyertyatüske és ha nincs ilyen, inkább ne gyújtsuk meg gyertyákat. A koszorút olyan helyre tegyük, ahol nincsenek éghető tárgyak és anyagok, az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjuk felügyelet nélkül - figyelmeztetett. Kiemelte, hogy mivel a karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így azok a fűtött lakásban hamar kiszáradnak és egy kiszáradt fenyő olyan jól ég, hogy ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc és az egész fa, nem sokkal később pedig a környezete is lángokban áll. Mukics Dániel tájékoztatása szerint a fenyő kiszáradását azzal lehet késleltetni, ha díszítésig egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő, ezzel pedig magasabb lesz a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg.

A szóvivő azt tanácsolja, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől és más hőforrástól legalább másfél méterre tegyük, azt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, inkább LED égősort tegyünk rájuk, és éjszakára ezt is kapcsoljuk ki. Silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzérek, égősorok, karácsonyi díszkivilágítás vásárlását semmiképpen sem javasolja az OKF szóvivője, akinek ismertetése szerint, azok a termékek felelnek meg az uniós biztonsági előírásoknak, amelyeken rajta van a CE jelölés, ráadásul ezek tűzvédelmi szempontból is biztonságosabbak. Mukics Dániel külső helyen dekorációként csak kültéri fényfűzér használatát javasolja, illetve azt, hogy a díszkivilágítás sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbító hibás, eldeformálódott, megolvadt, akkor nem szabad használni, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni, ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, majd meggyullad - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy az égősorok vezetékének nem szabad asztal vagy szék lába alá kerülnie, illetve tárgyakat sem tanácsos rápakolni, mert megsérül és tüzet okozhat.

gyertya, karácsony
Az adventi időszakban sokkal nagyobb a lakástüzek veszélye. Fotó: Getty Images

A csillagszórókkal kapcsolatban a szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy azok 1000 és 1600 Celsius fok közötti hőmérséklettel égnek, ezért a karácsonyfára nem szabad feltenni. Mukics Dániel egyszerre mindig csak egy csillagszórót meggyújtását tanácsolja, de a legbiztonságosabbnak a kültéri használatukat tartja. A leégett, de még forró csillagszóró maradványát nem szabad egyből a kukába dobni, előtte mártsuk vízbe - tette hozzá.

Azok számára, akik elutaznak az ünnepekre a szóvivő azt tanácsolja, hogy áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyeket nem szükséges állandóan feszültség alatt tartani. Az ünnepi tüzek megelőzésének is egyik legjobb eszköze a füstérzékelő, amely közvetlenül a tűz keletkezésekor hangosan sípol, segítségével azonnal tudomást lehet szerezni a tűzről, így van idő azt eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat - írta Mukics Dániel. Hozzátette: már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely füst esetén nemcsak hangosan sípol, hanem a WIFI hálózatra csatlakoztatva az okostelefonra is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóhoz ilyet érdemes beszerezni - tanácsolja az OKF szóvivője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!