Hihetetlen mennyiségű szemetet termelünk

Meglepő adatok derültek ki egy globális kutatócég által készített tanulmányból, amely 194 ország hulladéktermelését és -újrahasznosítását vizsgálta.

Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ. Ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni. A hulladéknak azonban csak mintegy 16 százalékát - 323 millió tonnát - hasznosítják újra, a szemét 46 százalékától - 950 millió tonnától - pedig nem fenntartható módon szabadulnak meg - olvasható a tanulmányban.

hulladék, szemét, hulladéktermelés, kommunális hulladék, újrahasznosítás
Egy amerikai háromszor annyi hulladékot termel, mint egy kínai. Fotó: 123rf

Az amerikaiak az élen járnak

A legnagyobb hulladéktermelő az Egyesült Államok, ahol évente fejenként 773 kilogramm kommunális hulladék keletkezik. Ez 239 millió tonnányi hulladékot jelent, amely a globális mennyiség 12 százalékát teszi ki, miközben az ország a világ népességének csupán 4 százalékát adja. Ezzel szemben Kína és India, amely a globális népesség 36 százalékát adja, a világ kommunális hulladékának 27 százalékát állítja elő. Egy amerikai háromszor annyi hulladékot termel, mint egy kínai és hétszer többet, mint egy etiópiai.

Így termelhetünk kevesebb szemetet Sokak úgy hiszik, túl sok lemondással és macerával járna, hogy környezetbarátabbá tegyék háztartásukat. Pedig már néhány apró változtatás is sokat számít. A részleteket itt olvashatja el!

Amerika mellett Hollandiában, Kanadában, Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban és Ausztráliában is nagy mennyiségű hulladékot termel a lakosság. Az Egyesült Államokban azonban csak a kommunális hulladék 35 százalékát hasznosítják újra, szemben a németországi 68 százalékos aránnyal. A kelet-afrikai országban a legalacsonyabb a hulladéktermelés.

"Mivel már nem szállíthatják Kínába, az amerikai hulladék nagy részét egyszerűen elégetik, nincs megfelelő infrastruktúra a hulladékprobléma kezelésére" - mondta Will Nichols, a cég környezetkutató részlegének vezetője. Kína, Thaiföld, Vietnam és Malajzia ugyanis a közelmúltban betiltotta a hulladékimportot. "Az ázsiai országok nem akarnak a világ szemétlerakói lenni. A Fülöp-szigeteki és a kanadai kormány között a közelmúltban feszültség alakult ki amiatt, hogy a délkelet-ázsiai ország visszaküldött 69 konténernyi hulladékot Kanadának" - fűzte hozzá a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!