Gyorsabban gyógyulnak a gyerekek

Az Anyák háza program célja, hogy a budapesti és a vidéki gyermekkórházakban, gyermekosztályokon a szülő végig beteg gyermeke mellett maradhasson, méltó körülmények között.

Anyák háza: sokaknak van szükségük rá

Velkey György, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az országos programról szóló hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az intézményben 2015-től egyedülálló kezdeményezésként működik a szülőknek szállást biztosító Anyák háza . Ez alatt az idő alatt több mint kétszáz család vette igénybe a szolgáltatást.

Rövidebb az ápolási idő, ha a szülő beteg gyermeke mellett lehet, Anyák háza kórház betegség beteg gyerekek Ónodi-Szűcs Zoltán
Rövidebb az ápolási idő, ha a szülő beteg gyermeke mellett lehet

Gyorsabban gyógyul a gyerek, ha ott lehet a család

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a gyermekek gyógyulása komplex folyamat, és rövidebb az ápolási idő, ha a szülő beteg gyermeke mellett lehet. Hozzátette, hogy jelenleg 1133 olyan ágy van, ahol a szülő a gyermekével lehet, ebből 829 kórtermekben található.

Molnár László, a svéd SCA Hygiene Products Kft. divízióigazgatója elmondta, az elmúlt másfél év tapasztalatára hagyatkozva döntöttek úgy, hogy országossá teszik a programot. Ezért pályázatot hirdettek Anyák háza kialakítására: az intézmények idén június 15-ig adhatták be pályázatukat.

Így a cég felajánlásából és gyűjtéséből ötmillió forintot kap az Anyák háza kialakítására a karcagi Kátai Gábor Kórház, ahol három kórteremben hét férőhelyen alakítanak ki anyaszállást. Szintén ötmillió forintot kap a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház, ahol a már meglévő "mamaszoba" felújítására, berendezési tárgyak cseréjére költenek.

A következő évben fogja megkapni az addig összegyűjtött felajánlásokat a Békés Megyei Központi Kórház - Pándy Kálmán Tagkórháza Gyulán, ahol a PIC-részlegen valósítják meg a szülők jobb elszállásolását. Szintén jövőre kapja meg a felajánlásokat a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, amely a koraszülött gyermekek szülei számára váró-, illetve pihenőtér kialakítását tervezi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!