Gond van a lakossági fűtéssel

A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését - hangzott el egy budapesti nemzetközi konferenciát követő sajtótájékoztatón.

Nem elég hangsúlyos a szemléletformálás

Az eseményt az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala (AJBH) és a Levegő Munkacsoport rendezte a német Deutsche Umwelthilfe civil szervezet és a Dán Ökológiai Tanács közreműködésével.

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a lakossági fűtés szociális nehézségei sem adhatnak alapot más emberek alapvető és egészségét érintő jogainak sérelméhez. Az államnak e téren a támogató, ellenőrző és akár tiltó eszközök arányos alkalmazásában legalább akkora felelőssége van, mint az érintett lakosságnak.

A rossz levegő miatt halnak a magyarok 2017. december 16-ai cikkünkből kiderül, hogy a népességszámot tekintve Magyarországon követeli az egyik legtöbb halálos áldozatot a szállópor és a következtében kialakult egészségügyi állapotromlás. A szállópor jelentős részéért a fűtés felelős , amely télen még jelentőseb terhet róhat az emberekre.

A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését, légszennyezettség légszennyezés levegő levegőminőség halál egészségkárosodás
Sürgető a lakossági fűtés okozta légszennyezés csökkentése

Az Európai Unió (EU) szabályai erre nézve számos elvárást tartalmaznak - tette hozzá.

Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport környezeti tanácsadó irodájának vezetője úgy vélekedett, hogy a hatalmas károk ellenére nem elég hangsúlyos a szemléletformálás, a hatósági fellépés és a jogalkotás a levegőtisztaság védelmére.

Tiltanák az avarégetést is

Száműzik a dízelautókat német városokból Döntött a lipcsei Szövetségi Közigazgatás Bíróság: helybenhagyták az alsóbb szintű bíróságok döntéseit, amelyek értelmében ki kell tiltani a dízelautókat Düsseldorf és Stuttgart belvárosából.

Garaguly István, az AJBH jogi főreferense ismertette: a legutóbbi ombudsmani vizsgálatok arra mutattak rá, hogy jogalkotási lépések szükségesek a szállópor csökkentése érdekében . Mint fogalmazott, megfelelő jogszabállyal korlátozni kell a legszennyezőbb fűtőanyagok lakossági forgalmazásának lehetőségét, az avarégetést pedig általánosan tiltani szükséges legalább azokon a területeken, ahol a zöld hulladék kezelésének a megfelelő módja biztosított a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében.

Kare Press-Kristensen, a Dán Ökológiai Tanács szakértője azt hangsúlyozta, hogy a szilárd tüzeléssel járó légszennyezések az embereket megbetegítik, ezért sürgetőnek tartja a környezetkímélő fűtési módok elterjesztését, az épületek szigetelését, valamint a lakosság széles körű és hatékony felvilágosítását.

A sajtótájékoztatón kiadott közleményből kiderült, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tavalyi levegőminőségi jelentése szerint Magyarországon évente több mint 14 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a légszennyezés, az azzal összefüggő megbetegedések száma pedig meghaladhatja az évi egymilliót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!