Fotók: így harcolnak a betegekért a Szent György kórházban

Újabb kórház koronavírus elleni küzdelmébe pillanthatunk be az alábbi fotók segítségével.

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója a minisztérium kérése ellenére is elárulta a sokkoló, konkrét adatokat az aktuális koronavírus-helyzetről. A szakembert az késztette a kíméletlen őszinteségre , hogy kevesen regisztrálnak a tömeges oltásra, illetve véleménye szerint óriási bajt okozhat egy esetlegesen kirobbanó negyedik hullám.

Sokkoló adatok

Koronavírus: egyre több országban terjed az indiai mutáns - kattintson!

Az igazgató elmondása alapján a székesfehérvári kórház 125 intenzív ágyat tud biztosítani a súlyos koronavírus-fertőzöttek ellátására. Néhány hete viszont ez is majdnem kevésnek bizonyult, ugyanis csak 2 szabad ágy maradt. Azt is elárulta, hogy Székesfehérváron 100-ból 84 lélegezetőgépre kapcsolt beteg nem éli túl a betegséget, az ország egyes intézményeiben azonban a 90 százalékot is meghaladja ez az arány.

Fejér megye egyébként továbbra is Magyarország legfertőzöttebb területei közé tartozik. A szakember szerint az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mekkora bajt okoz a koronavírus-járvány . Az intézményben egy ideje annyi a halott, hogy nem tudják hova tenni. Ennek a kórháznak a COVID-intenzív osztályára pillanthatunk most be néhány fotó erejéig. Vasvári Tamás képei következnek.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon továbbra is embert próbáló munka folyik. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A dolgozók szkafandert idéző védőfelszerelésben dolgoznak hosszú órákat. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A súlyos COVID-19-cel küzdő betegek folyamatos ellenőrzést igényelnek. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A kórházak terhelése egyelőre nem csökken számottevően. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A székesfehérvári kórház 125 intenzív ágyat tud biztosítani a súlyos fertőzötteknek. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Egyes betegeknek az oxigénellátást segítő, úgynevezett helmet sisakra van szükségük. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A lélegeztetőgépre kötött betegeket jellemzősen a hasukra fektetik. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A péntek reggeli adatok alapján egyébként 241429 aktív koronavírus-fertőzött van Magyarországon. Közülül 5937-en szorulnak kórházi kezelésre, 677-en pedig lélegeztetőgépen vannak.

Koronavírus: ilyen lehet a 4. hullám Magyarországon - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.