Megválasztása óta nem volt ilyen sokáig kórházban Ferenc pápa

Újra megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról.

Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de stabil. Az egyházfőnél nem merült fel újabb légzési roham, a vérkép értékei szintén nem módosultak a korábbiakhoz képest. Kétoldali tüdőgyulladás miatt előzetesen ütemezett CT-vizsgálatot végeztek rajta, amelynek eredményei szerdán várhatók - közölte a Szentszék kedd este.

A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy a korábban megállapított veseelégtelenség továbbra sem ad okot aggodalomra. A pápa továbbra is oxigént kap, az orvosok pedig még mindig nem nyilatkoznak a prognózisról. A közlemény hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa újrakezdte munkáját: ez elsősorban iratok átnézését, telefonokat jelent.

Ferenc pápa
Ferenc pápa február 12-én. Fotó: Getty Images

 Ferenc pápa kedden töltötte a 12. napot a Gemelli-klinikán. 2013-as megválasztása óta ez a leghosszabb idő, amelyet kórházban töltött: már egy nappal meghaladta a 2021-es vastagbélműtéte miatti gyógykezelést, amikor 11 napot töltött a klinikán.

A Szentszék közlése szerint hétfőn Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra meglátogatta a pápát. Megbeszélésükön a következő szentté avatások szerepeltek, amelyekre az egyházfő konzisztóriumot hirdetett meg, vagyis Rómába szólította a bíborosokat egyelőre nem közölt időpontra. Este kilenc órakor ismét rózsafüzérimát mondanak a római Szent Péter téren Ferenc pápáért és minden betegért, az imát a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle bíboros, az evangelizációért felelős vatikáni dikasztérium prefektushelyettese vezeti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra