Nem találtak vénát az amerikai sorozatgyilkoson

Elhalasztották Idahóban egy sorozatgyilkos kivégzését, miután nem tudták beadni neki a halálos injekciót.

A 73 éves Thomas Eugene Creech 1974 óta van börtönben. Három amerikai állam területén elkövetett öt gyilkosságért ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, 1981-ben azonban halálra verte egyik 22 éves rabtársát, amiért halálra ítélték. 

kivégzés Idaho Egyesült Államok
Több mint 4 évtizeddel ezelőtt hozták meg a halálos ítéletet. Fotó: Getty Images

Szerdán kellett volna végrehajtani a halálos ítéletet, de az idahói fegyház igazgatója szerint az orvoscsapatnak egy órán át nem sikerült vénát találnia Creech karjain, sem lábain a halálos szer beadásához.    

Védői a sikertelen kivégzést követően haladéktalanul az illetékes szövetségi törvényszékhez fordultak a halálos ítélet felfüggesztéséért, mivel, hogy az idahói büntetésvégrehajtási hivatal képtelen emberséges és alkotmányos módon végrehajtani azt. Ez lett volna 12 év után az első kivégzés az államban.  

Creech ügyvédei mindemellett az utóbbi időben eljárásjogi kifogásokra hivatkozva kezdeményezték az ítélet megváltoztatását ténylegesen letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre, amit azonban több bíróság is elutasított.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!