Életet mentettek az óvónők Budapesten

Az óvoda mellett sétálva esett össze egy idős nő, a mentők kiérkezéséig az óvónők küzdöttek az életéért.

Egy idős nő életéért küzdött néhány óvónő a fővárosban - adta hírül az Országos Mentőszolgálat a Facebookon. A dolgozók a mentők érkezéséig követték a telefonos instrukciókat, a szakszerű újraélesztésnek köszönhetően a bajbajutottat stabil állapotban szállították kórházba.

A beszámoló szerint a 80 év körüli asszony egy rokonával éppen egy fővárosi óvoda mellett sétált el, amikor rosszul lett. Az intézmény ablakából a dolgozók ezt észrevették, és rögtön az idős nő segítségére siettek. Mentőt hívtak, majd a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták a nőt, aki már nem lélegzett. Az instrukciók alapján megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül kiérkező mentősök vettek át tőlük.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások és az életmentők példás helytállása végül sikerre vezetett, így a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba - olvasható a közleményben.

Borítófotó: Országos Mentőszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!