Barátja Bruce Willisről: „A rá jellemző életigenlés eltűnt”

A simlis és a szende készítője nyilatkozott a frontotemporális demenciával küzdő Bruce Willis állapotáról.

Bruce Willis egyik barátja, Glenn Gordon Caron nyilatkozott a 68 éves színész állapotáról - írja a New York Post.

Caron volt a szellemi atyja a A simlis és a szende (1985-89) című sorozatnak, amelyben Willis Cybill Shepherddel játszott együtt. A sorozat nemrég került fel a Hulu streamingszolgáltatóra, ennek kapcsán mesélt arról, hogy van most frontotemporális demenciával küzdő Willis.

Tudom, hogy nagyon örül, hogy a műsor elérhető lesz a nézők számára, még akkor is, ha ezt már nem tudja kimondani. Beszélgettünk erről korábban, és nagyon izgatott volt

- nyilatkozta a producer. Mint mondta, még azelőtt tudott erről beszélni a színésszel, hogy a betegsége kommunikáció képtelenné tette volna.

Bruce Willis
Bruce Willis családja tavaly beszélt először a színész állapotáról. Fotó: Getty Images

Úgy gondolja, Willis még mindig felismeri, mikor meglátogatja.

"Szerintem az első egy-három percben tudja, ki vagyok. Régebben hatalmas könyvmoly volt - nem akarta, hogy ezt bárki is megtudja -, de most már nem tud olvasni. Bár ezek a nyelvi készségek már nem állnak rendelkezésére, ő mégis Bruce. Amikor találkozom vele, tudom, hogy ő még mindig Bruce, és hálás vagyok, amiért még velünk van. De a rá jellemző életigenlés eltűnt" - mesélte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.