Borzalmas pusztítást végeztek a sorozatos földrengések

Már több mint 4 ezren vesztették életüket Törökországban és Szíriában a napok óta tartó földrengések miatt. A mentőcsapatok éjjel-nappal dolgoznak, újabb és újabb embereket mentve ki a romok alól. Sokaknak viszont nem sikerült kijutniuk az összeomlott épületek alól.

Amint arról az infostart.hu is beszámolt, Törökországban és Szíriában már több mint négyezer halálos áldozata van a hétfői erős földrengésnek, és az azt követő utórengéseknek. A török katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, míg Szíriában kedd reggelig 1444 ember halálát jelentették. 

földrengés Törökországban
Folyamatosan kutatnak túlélők után a törökországi földrengés helyszínén. Fotó: Getty Images

A mentőalakulatok – immáron külföldi segítséggel – Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8 ezer túlélőt mentettek ki a katasztrófát követően. Kedd hajnalban azonban újabb, 5,6-os erősségű földrengés rázta meg Törökország középső részét. Amint arról az infostart.hu a Reuters információira hivatkozva írt: a mentést igencsak megnehezíti a fagypont közeli hőmérséklet. Egy helyi lakos arról számolt be a Reutersnek, hogy hallják a romok alatt rekedt emberek segítségkérését, kiabálását, de egyelőre tehetetlenek, nem érkeznek újabb mentőcsapatok. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést. Közölte: eddig 45 ország ajánlotta fel segítségét. 

Több rengés egymás után 

Törökország déli, középső részén és Szíria északnyugati részén 7,8-as erősségű földrengést mértek hétfő reggel, amit nem sokkal dél után egy újabb 7,5-es erősségű rengés követett. A földmozgások hatalmas pusztítást végeztek a két országban, de erejüket a környező országokban is érezni lehetett.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra