A közösségi biciklik meglepő előnye

Évente öt halálesetet előz meg az autó közösségi kerékpárra cserélése - állapította meg egy új tanulmány.

Eurómilliókat takarítunk meg

A Barcelona Institute for Global Health (ISGlobal) kutatói Európa 12 legnagyobb közösségi kerékpáros rendszerének adatait elemezték. A megjelent tanulmány szerint jelenleg évente öt halálozást akadályoz meg és 18 millió eurót (5,6 milliárd forintot) takarít meg, hogy sok autós közösségi kerékpárra váltott.

Életeket menthet, ha közösségi kerékpárra cserélik az emberek az autókat
Életeket menthet, ha közösségi kerékpárra cserélik az emberek az autókat

Világszerte népszerűvé vált a közösségi kerékpározás: 2013-ban a becslések alapján 500 szolgáltatás működött a világon, ebből egyedül Spanyolországban 200. A legtöbb, 6000 közösségi kerékpár Barcelonában gurult, Valenciában és Sevillában városonként 2000 volt a közösségi biciklik száma. A 12 legfontosabb európai szolgáltató mindegyikének több mint 2000 kerékpárját lehet kikölcsönözni. Ezek a cégek hat országban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban működnek. Kilenc hagyományos, vagyis mechanikus biciklit ad kölcsön, kettő elektromost és mechanikust, egy madridi cég pedig kizárólag elektromost.

Párizsban a legjobb a helyzet

Hogyan hat a rendszeres kerékpározás a mentális egészségre? Részletek itt.

A kutatók kidolgoztak egy módszert az egészségi hatások értékelésére, majd elemezték, milyen egészségi előnyökkel és kockázatokkal jár, ha autó helyett közösségi kerékpárt használnak az emberek. Közlekedési adatokat, egészségi felméréseket, légszennyezettségi mérési eredményeket és közlekedési balesetek adatait felhasználva megbecsülték a testmozgás hiánya, a közlekedési balesetek és a légszennyezés miatti halálozások, ezután pedig a nagyobb kerékpárhasználat miatt megelőzhető halálok számát.

Megállapították, hogy minden vizsgált városban jót tesz az egészségnek a közösségi kerékpározás. A legjobb eredményeket Párizs érte el, ott évente 2,5 életet mentett meg az autóról biciklire váltás - talán mert itt működik Európa legnagyobb közösségikerékpár-rendszere több mint 23 ezer kerékpárral és naponta több mint 110 ezer úttal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire erősen felhős idő valószínű, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek - főként keleten. Néhol kisebb zápor is kialakulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet késő este 10, 16 fok között valószínű. Tipikus áprilisi, bolondos időjárás a mai: napsütés és sok felhő, zápor és viharos szél váltja majd egymást, némi szaharai porral megspékelve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: milyen a normális menstruáció? – Felismernéd a gyanús tüneteket? A menstruációs ciklus sokféle egészségügyi problémára felhívhatja a figyelmet. Ismered azokat a tüneteket, amelyekkel érdemes nőgyógyászhoz fordulni? Tedd próbára tudásod kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a kék szem növeli a melanoma rizikóját. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A melanoma a bőrrák legagresszívabb típusa, amelynek kialakulásában számos kockázati tényező közrejátszhat. Mennyire ismered ezeket? Tedd próbára magad kvízünkben!